Foci

Öt éve mindenki bevette, hogy újra lesz jó magyar foci

2009. augusztus 25-én bejutott a BL csoportkörébe a DVSC. Azóta is csak reménykedünk egy hasonló részsikerben.

„Azt gondolom, hogy csak az álmainkban szerepelt, hogy ilyen magasságokba jussunk. Köszönöm mindenkinek, aki kijött és buzdított minket. Csodálatos élmény volt, jó lenne még néhányszor megismételni” – mondta Herczeg András a Levszki Szófia elleni kettős győzelmet követően bő öt éve.

Az odavágót akkor 2-1-re idegenben nyerte meg a Debrecen, a visszavágón pedig 33 ezer néző előtt lépett pályára a Puskás Ferenc Stadionban. A Loki két bombagóllal újra legyőzte a bolgár bajnokot, hozzáteszem, nyolc magyar játékossal a kezdőjében.

Focilázban égett akkor az ország, talán volt is rá okunk, hisz tizennégy év elteltével jutott újra BL-főtáblára egy magyar együttes. Csakhogy nagyjából akkor lelhettük utoljára örömünket a magyar fociban.

 Fotó: MTI

A BL csoportkörében momentuma nem volt a Debrecennek, a legnagyobb siker a Liverpool otthonában „kiharcolt” 1-0-s vereség volt az első találkozón.

„Nagyon sajnáltuk, hogy az első félidő utolsó pillanataiban kaptunk gólt. Azonban nem játszottunk alárendelt szerepet a találkozón, és ezért nagyon büszke vagyok a csapatra. Mindenki megpróbálta odatenni magát, szerintem jól működött együttesünk” – vélekedett Bodnár László a mérkőzés lefújását követően.

Jött a Lyon hazai pályán, bár ne jött volna. Itthon négyet vágott nekünk a francia gárda, pedig Mészáros Norbert szerint még támadásokat is vezettünk.

„Nehéz ilyenkor mit mondani, ráadásul tehetetlen düh van bennem. Bosszantó, hogy három pontrúgás után kaptunk gólt, ezenkívül csak két kidolgozott helyzete volt az ellenfélnek. Mi is vezettünk néhány támadást, de amíg a Lyonnak minden bejött, nekünk semmi.”

Ezt követően ismételten kapott egy négyest a Loki, ezúttal a Fiorentinától szintén hazai környezetben, de legalább azon a találkozón már hármat rúgtak is a cívisvárosiak.

És a maradék három meccsen teljes zárlat: a firenzei gárda ötöt vágott a Lokinak otthon, a Liverpool 1-0-ra győzött Magyarországon, a Lyon pedig 4-0-lal tiporta a mélybe Herczeg András fiait. Az volt az utolsó BL-meccs napjainkig, amelynek magyar csapat volt az egyik résztvevője.

Mindez már majd öt éve történt, azóta lényegében se az Európa Ligához, se a Bajnokok Ligájához, lényegében Európához sem tudott hozzászagolni a magyar foci a Videoton kivételével, amely 2012-ben az EL csoportköréig masírozott. Rajtuk kívül egyetlen csapat sem, de említhetnénk a válogatottat is. Persze ez a Debrecen és a Vidi eredményéből semmit nem vesz el.

 Fotó: MTI

Jönnek-mennek a légiósok, mindenki szid mindenkit, keressük a kifogásokat, sorra hangzanak el a „majd jövőre” kifejezések.

De a szurkolók nem így látják. Napról napra gyászosabb a magyar labdarúgás megítélése, mert semmilyen sikerünk nincs benne. Tényleg semmilyen.

Elég ha a szomszédos országokat vesszük példának. Ausztriában a Salzburg nagyot menetelt tavaly az Európa Ligában, az ukrán csapatok rendre ott vannak a BL-ben, Szlovákia ott volt a 2010-es vb-n, a román együttesek is kitesznek magukért, hogy a horvátokról már ne is beszéljünk, pláne ne a nemzeti csapatról.

Sorolhatnánk magunkat Litvániához, Finnországhoz is, hisz ők sincsenek ott a labdarúgás élvonalában. Viszont nálunk volt foci, nem is akármilyen, de magyarázat még nem született rá, hogy hová is tűnt.

Öt éve elhittük, de az álomból mára rémálom lett. És lehet fel sem ébredünk belőle egy darabig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik