Foci

Tutira ők esnek ki idén az NB I.-ből

NB I.-es beharangozónk első felvonásában a szerintünk a tabella második felében végző csapatokat vettük górcső alá.

Pénteken a Nyíregyháza-Debrecen örökrangadóval indul az OTP Bank Liga 2014/15-ös idénye, majd szombaton négy meccsel folytatódik s a vasárnapi hárommal zárul az első forduló.

Ezen a nyáron is nagy volt a mozgolódás a csapatoknál, így egy változatos, izgalmakkal teli szezonnak nézünk elébe.

A sport24 megpróbálta megtippelni a szezon végkimenetelét, összeállításunk teljesen szubjektív.

(Az érkezők és a távozók esetében a csakfoci.hu összeállítását vettük alapul.)

 Újra az NB1-ben a Dunaújváros
Fotó: MTI 

16. Dunaújváros

Talán nem félő kijelenteni, hogy az újonc alakulat csak egy szezont tölt majd az élvonalban. Bár nagyon magabiztos játékkal jutottak fel az első osztályba, a nyáron abszolút inaktív volt a klub az átigazolások terén. Szekeres Adrián és Zsótér Donát neve ugyanakkor mindenképp említésre méltó, mindketten kölcsönben érkeztek a gárdához a Videotontól. A dunaújvárosiaknál még mindig szeretnének erősíteni a kereten, csakhogy ez pénteki rajttól egyre nehezebben megy majd, a másik kérdés pedig, hogy hogyan sikerül felvenni az NB I. tempóját a PASE-nek.

Érkezők/távozók

Érkezett: Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönben), Zsótér Donát (Videoton – kölcsönben),Bruno Pascua, Rowen Muscat, Nagy Gergely (Győri ETO), Dino Gavric

Távozott: Szauter István, Urbán Gábor, Bartus Balázs, Goran Beleuc, David Perovic 

15. Lombard Pápa

Már tavaly is a kiesők közé jelöltük a pápai különítményt, kisebb-nagyobb meglepetésre azonban bennmaradt, ráadásul mindezt a 12. helyen tette. Mátyus János kinevezésével egyelőre kérdőjeles, hogy mit tud majd mutatni a Lombard az idény során, de az mindenképp aggasztó lehet számukra, hogy két érkező mellett tízen távoztak a csapattól. Meglátjuk, mire jutnak, de a cél számukra egyértelműen a kiesés elkerülése lehet, ami szerintünk nem valósul majd meg.

Érkezők/távozók

Érkezett: Waltner Róbert, Bernardo Frizoni (ZTE)

Távozott: Youssef Sekour, Goran Maric, Eszlátyi István, Présinger Ádám (Gyirmót), Nagy Sándor (Gyirmót), Orosz Márk (FTC – kölcsönadása lejárt), Dlusztus András, Németh Milán, Lazar Arsic, Kulcsár Kornél (Haladás – kölcsönadása lejárt)

 Átalakulóban a Paks
Fotó: Facebook 

14. Paks

Jó kis csapat verbuválódott össze tavaly Pakson. Az alakulat inkább a középmezőnyhöz tartozott, mintsem a tabella utolsó harmadában kullogott. A nyár viszont egyelőre nem alakul túl jól a paksiak számára, hisz túlsúlyban van a távozók névsora az érkezőkéhez képest. Nagy, Bori és Windecker már nem a Paks futballistái, míg Éger visszavonult a labdarúgástól. Igazi vezéregyéniséget nem is tudott a helyükre igazolni a gárda, de a bennmaradás talán még így sem megkérdőjelezhető.

Érkezők/távozók

Érkezett: Gévay Zsolt (Mezőkövesd), Bertus Lajos (Puskás Akadémia), Heffler Norbert (Sopron – kölcsönből vissza), Eppel Márton (MTK – kölcsönből vissza), Tamási Zsolt

Távozott: Simon Attila (Wolfsberg), Nagy Olivér (Haladás), Bori Gábor (DVTK), Éger László (visszavonult), Windecker József (Győri ETO – kölcsönadása lejárt) 

 Új trénere van a Honvédnek
Fotó: honvedfc.hu 

13. Budapest Honvéd

A nyáron – a természetesen olasz származású – Pietro Vierchowod vette át a fővárosiak irányítását, érkezők terén pedig két elefántcsontparti és egy guineai játékos mellett Czár Richárddal büszkélkedhet a Kispest. Ha a tavalyi szezon rettentő hullámos teljesítményét valahogy ki akarják küszöbölni a piros-feketék, akkor szükség lesz még igazolásokra, másként csak a bennmaradást tűzhetik ki célul.

Érkezők/távozók

Érkezett: Souleymane Youla, Kandia Traore, Abdel-Kader Keita, Czár Richárd (Sopron – kölcsönből vissza)

Távozott: Délczeg Gergely (ZTE), Polyák Miklós (Kecskemét), Kovács János, Ivan Lovric, Emiliano Bonazzoli, Arturo Lupoli, Botka Endre (Kecskemét – kölcsönben), Daru Bence (Siófok – kölcsönben) 

12. Puskás Akadémia

A felcsúti egyesület nem tétlenkedett az átigazolási időszakban, többek közt Harsányi Zoltánt és Gohér Gergőt is sikerült megszerezniük, ráadásul Lencse László megtartása is nagy eredmény a tavaly 14.-ként végzett gárda számára. Akadnak ám távozók is a Puskás Akadémiánál, Vaskó mellett például Szekeres is búcsúzott, Gallardo pedig abbahagyta profi szinten a labdarúgást. A Vidivel való közös munka továbbra is meghatározó lehet a csapat életében, pont ezért elképzelhetetlen a gárda búcsúja az idei szezonban.

Érkezők/távozók

Érkezett: Harsányi Zoltán (Mezőkövesd), Gohér Gergő (Diósgyőr), Hudák Máté (Videoton – kölcsönben), Tar Zsolt (Videoton – kölcsönben), Lencse László (Videoton FC – kölcsönadás után végleg), Papp Máté (Videoton – kölcsönben)

Távozott: Nagy Zsolt (Videoton – kölcsönben), Bertus Lajos (Paks), Francisco Gallardo (visszavonult), Tóth I Balázs, Farkas Norbert, Francisco Gallardo, Vassilios Apostolopoulos, Somodi Bence, Vaskó Tamás, Szekeres Adrián (Videoton – kölcsönből vissza), Orbán Gáspár (abbahagyja), Barcsay Márk (Csákvár – kölcsönben), Molnár Tibor (Csákvár – kölcsönben), Gajdos Zsolt (Csákvár – kölcsönben) 

 Torghelle marad az MTK-nál
Fotó: MTI 

11. MTK

Torghelle és Vukmir megtartása már lélektanilag is nagy előnyt nyújthat a kék-fehéreknek, Hrepka Ádám leigazolása pedig még több színt vihet az MTK játékába. Garami József vezetőedző a nyár végéig még erősítene a keretén, ráadásul a vezetőség elmondása szerint több távozó már nem lesz ebben az átigazolási időszakban. Az előző idényt ugyan a nyolcadik helyen zárta a fővárosi gárda, szerintünk ezúttal lesz tíz erősebb keretű gárda az OTP Bank Ligában, amely képes lesz több pontot gyűjteni az MTK-nál.

Érkezők/távozók

Érkezett: Hrepka Ádám, Thiam Khaly Iyane (Kaposvár), Myke Bouard Ramos (Kisvárda – azonnal kölcsönadták volt klubjának fél évre), Halmai Ramon (Haladás), Rácz Ferenc (Pécs – kölcsönből vissza)

Távozott: Eppel Márton (Paks – kölcsönből vissza), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros – kölcsönben), Horváth Péter (Sopron – kölcsönben) 

10. Pécs

Elérkeztünk a Top 10-hez, aminek utolsó helyén a PMFC zár majd a szezon végén meglátásunk szerint. Pölöskey-t ugyan sikerült megtartania a piros-feketéknek, más komolyabb erősítés egyelőre nem történt a pécsieknél, igaz, a távozók közt sem szerepel alapember. Az újonnan kinevezett Véber György elmondása szerint a csapat magjából senkit nem szeretnének már elengedni, így ha a már jól összeszokott brigád hozni tudja a tavalyi formáját, akkor a kieséssel nem lehetnek gondjai, sőt.

Érkezők/távozók

Érkezett: Heffler Norbert (Sopron), Pölöskey Péter (DVSC – kölcsönadás után végleg), Andrej Causic

Távozott: Városi Viktor (Haladás), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Koller Krisztián, Rácz Ferenc (MTK – kölcsönadása lejárt), Bailo Dávid (ZTE), Zsdrál Miroszláv, Steer Bence, Milan Peric (Videoton – kölcsönből vissza) 

 Kapusposzton erősített a KTE
Fotó: kecskemetite.hu 

9. Kecskemét

Ugyan a számos kölcsönjátékos miatt nagy változásokkal vág neki ennek az idénynek a KTE, a csapat gerincét továbbra is meg szeretnék tartani. A legütősebb igazolása Tomas Tujvel kapus volt a nyáron a Kecskemétnek, aki a Videoton csapatától érkezett kölcsönbe a lila-fehérekhez. Nem könnyű ugyanakkor a klub élete, ugyanis az MLSZ kizárta az átigazolásokból a csapatot, így a távozók helyén keletkezett lyukakat nehéz lesz majd betömni, hacsak nem sikerült egyezségre jutni a szövetséggel.

Érkezők/távozók

Érkezett: Tomas Tujvel (Videoton – kölcsönben), Novák Csanád (Győri ETO), Polyák Miklós (Honvéd), Tölgyesi Viktor (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Stojan Pilipovic, Botka Endre (Honvéd – kölcsönben)

Távozott: Forró Gyula (Újpest), Szécsi Márk (DVSC – kölcsönadása lejárt), Brahima Touré, Nagy Patrik, Leo (kölcsönadása lejárt), Simon András (Győri ETO – kölcsönből vissza), Póti Krisztián, Pekár László (Nyíregyháza)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik