Foci

Hozta a kötelezőt és továbbjutott a Loki

A DVSC-TEVA labdarúgócsapata hazai környezetben győzte le 2-0-ra az északír Cliftonville együttesét és bejutott a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörébe. A fehérorosz BATE Boriszov lesz a hajdúságiak ellenfele.


Fotó: MTI

A magyar bajnok Debrecen már az első perctől kezdve a kapujához szegezte ellenfelét, Volas fejese után pedig a keresztlécet is eltalálta, de nem tudott gólt szerezni az első félidőben. A hajdúságiak ráadásul időnként könnyedén eladták a labdát, a Cliftonville így kontrákkal próbálkozhatott – sikertelenül.

Kondás Elemér csapata a második félidőt is jó felfogásban kezdte, majd McGovernt szórták ki, mert utolsó emberként lerántotta Volast. Mihelic tekerte rá a szabadrúgást, a labda a sorfal felett átszállva hullott a kapu hosszú oldalába (1-0). A folytatásban is a Loki szája íze szerint alakultak a dolgok, majd az amúgy visszafogottabb produkciót nyújtó Sidibe közelről megszerezte a magyar együttes második gólját, ezzel pedig el is dőlt a meccs a 79. percben (2-0). A végén még pár nagy helyzetet elszórakozott a DVSC-TEVA, de ez belefért, meglett a továbbjutás.

A harmadik fordulóban a BATE Boriszov lesz a Kondás-csapat ellenfele, a fehéroroszok az albán Skenderbeu-vel játszottak 1-1-es döntetlent, idegenben lőtt góllal mentek tovább.

Eredmény – Bajnokok Ligája-selejtező, 2. kör, visszavágó

Debrecen, Nagyerdei Stadion, Játékvezető: Vlado Glodjovic

DVSC-TEVA – Cliftonville (északír) 2-0 (0-0)

DVSC-TEVA: Novakovic – Jovanovic, Máté P., Mészáros, Korhut – Mihelic, Varga J., Szakály (Vadnai, 72.), Bódi (Zsidai, 80.) – Volas, Sidibe (Tisza, 83.)

Cliftonville: Devlin – McGovern, Scanell, Flynn, Seydak – Cosgrove (Smyth, 56.), Johnston, Curran, Donelly, Catney (Caldwell, 82.) – Garrett (Winchester, 62.)

Gólszerző: Mihelic (55.), Sidibe (79.)

Sárga lap: Mészáros (43.) illetve Flynn (34.), Devlin (45.)

Piros lap: McGovern (54.)

VÉGE!

90+4. PERC: Vége a meccsnek, továbbjutott a Loki!

Odaát már 1-6…

90. PERC: Most Volas flegmázott el egy helyzetet.

89. PERC: Tisza már a kapus kicselezte, de kisodródott, középre emelt, de egy visszafutó védő fejjel tisztázott.

86. PERC: Kicsit laposabb lett a meccs, de igazából nem is baj, hogy nincsenek nagy izgalmak itt a végén.

83. PERC: És itt az utolsó csere, Tisza váltja Sidibét.

82. PERC: Catney le, Caldwell be.

80. PERC: Bódi is elhagyja a pályát, Zsidai váltotta.

79. PERC: GÓÓÓL!!! Korhut tekerte középre a labdát, Sidibe pedig estében a kapuba kotorta azt, 2-0!

76. PERC: Vadnai tűzte rá a labdát messziről, ígéretesnek tűnt, de egy blokk miatt a labda a kapuig sem jutott el.

Szépít a magyar válogatott Mervó révén, de aztán jön a gyors válasz, 1-4 az állás az U19-es meccsen.

72. PERC: Szakály megy le, a helyén Vadnai folytatja.

Már 3-0-ra vezet Portugália…

A Skenderbau és a BATE meccse 1-1-gyel ért vége, a fehéroroszok idegenben lőtt góllal jutottak tovább. 

66. PERC: Volas került nagy helyzetbe, de közelről nem tudta a kapuba kanalazni a labdát.

62. PERC: Garrett helyén Winchester a pályán a vendégeknél.

59. PERC: Bódi lőtt távolról, de Devlin védte a próbálkozást. Vérszemet kapott a Loki.

57. PERC: Hatalmas debreceni helyzet maradt ki! Volas lépett ki a védők között, a kapus mellett is elpasszolta a labdát, de az elkerülte végül a kaput.

6. PERC: Cosgrove le, Smyth be.

55. PERC: GÓÓÓÓL! Mihelic! Most ismét eltekert a sorfal felett, de a labda ezúttal beakadt a kapu hosszú oldalába, 1-0!

54. PERC: Volast lerántották! McGovern volt az elkövető, ráadásul utolsó emberként, villant a piros, ráadásul veszélyes helyről jöhet a hazai szabadrúgás!

51. PERC: Hatalmas hazai helyzet! Bódi vállalkozott lövésre egy lecsorgó labdánál, de Devlin hatalmas bravúrral, lábbal mentett.

50. PERC: Kisebb zavar volt a debreceni kapu előtt, de Korhut végül fel tudott szabadítani és rossz helyre lőtte ugyan a labdát, de az északír játékos kezezett, így a Loki jöhet.

48. PERC: Bódi fordult volna rá egy lövésre, de még – sajnos – időben menteni tudtak előle. A második félidőt is lendületesen kezdte a Loki.

46. PERC: Megy a második félidő, a Loki indította útjára a labdát!

Közben a portugálok már 2-0-ra vezetnek U19-es fiataljaink ellen…

FÉLIDŐ

45+1. PERC: Vége az első félidőnek, 0-0 az állás. Maradjanak velünk a folytatásban is!

1 perc a hosszabbítás az elkső félidőben.

45. PERC: Devlin sárgult be időhúzásért (!).

44. PERC: Varga! A tar középpályás unta meg a tologatást, távolról a kapura tűzte a labdát, Devlinnek kellett szögletre tolnia a labdát. A szöglet után Sidibe bólintott fölé csúnyán, pedig ebben sokkal több volt.

43. PERC: Mészáros tévesztett ütemet és az első hazai szabálytalanságért már villant is a sárga. 

42. PERC: Most főleg a mezőnyben birkóznak egymással a csapatok, nem találják a másikon a fogást.

36. PERC: Bódi most távolról próbálkozott, a labda szitált a levegőben, de nem csapta be Devlint, aki kiöklözte a bogyót.

Közben az U19-es meccsen vezet Portugália…

35. PERC: A tizenhatos mellől Bódinak készítették le a labdát a szabadrúgásnál, de Devlin fogta a középre tartó löketet.

34. PERC: Most Sidibe ellen szabálytalankodtak, Flynn kapott is egy sárgát.

33. PERC: Korhutot lökték fel, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást a DVSC. Mihelic állt a labda mögé, pár lépés után jobbal a sorfal fölött eltekerte a labdát, de a kapu mellett kötött ki a labda.

30. PERC: Korhut, Bódi és Volas játszott össze szépen a vendég tizenhatosnál, Korhut azonban a lövés előtt elesett, így nem lett semmi a szituációból. A visszajátszások alapján kihúzták a debreceni játékos lábát, szóval elmaradt büntetőről beszélhetünk.

Közben a félidőnél tart a Skenderbeu és a BATE meccse, a fehéroroszok 1-0-ra vezetnek a szünetben és ezzel továbbjutásra állnak, mert 0-0 lett az első meccs.

26. PERC: Sokadik alkalommal lódulhatott már meg a Cliftonville egy eladott debreceni labdával, de igazán nagy helyzetet szerencsére nem tudnak kidolgozni ezekből a kontrákból az északírek. Mindenesetre jó lenne most már jobban figyelni arra a kis gömb alakú tárgyra.

24. PERC: Már épp leírtuk volna, hogy Sidibe rosszul játszotta meg Volast, így oda lett a nagy helyzet, de les is volt, így lényegében mindegy, hogy kimaradt a lehetőség.

21. PERC: Korhut lendítette a balost, de a kapu mellé célzott.

15. PERC: Húha, ez most a kelleténél izgalmasabb volt. Előbb Novakovic és Bódi tisztázott közös erővel, majd egy északír tekerés kerülte el nem sokkal a debreceni kaput. Novakovic szemmel hárított.

12. PERC: Curran bombázott fölé egy visszatett labdát, igaz Varga közben szabálytalankodott vele, de a játékvezető sípja néma maradt.

10. PERC: Na, itt az első veszélyesebb északír próbálkozás, Garrett lapos lövése azonban nem okozott gondot az elvetődve védő Novakovicnak.

8. PERC: Kis híján vezetést szerzett a Loki! Volas fejelhetett közelről, de a bólintása után a labda a keresztlécről a gólvonal elé pattant. 

6. PERC: Szépen adogatott a Cliftonville a debreceni térfélen, Johnston lövése azonban gyenge is volt, meg jócskán mellé is ment.

3. PERC: Két sarokrúgást végzehett el a Debrecen, az első volt veszélyesebb, de továbbra sincs gól. Jól kezdett a Loki.

2. PERC: Hoppá, rögtön itt a második nagy hazai helyzet! Korhut cselezett, majd lőtt, Devlin tolta ki szélre a labdát.

1. PERC: Megy a meccs! A sárgában játszó vendégek kezdtek, fehérben a Loki. Egy labdaszerzés után egyből a debreceniek előtt adódott gólszerzési lehetőség, Volas játszotta meg fejjel Sidibét, de a csatár közelről nem tudott a kapuba stukkolni.

Köszöntjük a Kedves olvasókat, minjárt kezdődik a meccs. Ma el vagyunk látva magyar érdekeltségű focimeccsekkel, ezzel a találkozóval egy időben rendezik ugyanis a Magyarország-Portugália összecsapást a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. Természetesen azt is élőzzük.

ELŐZETES

Egy héttel az idegenbeli gól nélküli döntetlennel végződött első mérkőzést követően a magyar bajnok Debrecen labdarúgócsapata kedden hazai környezetben fogadja az északír Cliftonville együttesét a Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának visszavágóján.

Kondás Elemér együttese a klub történetében először játszik nemzetközi tétmérkőzést a Nagyerdei Stadionba. A belfasti összecsapáson a találkozó elején még a hazaiak alakítottak ki néhány helyzetet, a Debrecen azonban ezt követően átvette az irányítást, és egy ízben a keresztlécet is eltalálta, így összességében közelebb állt a győzelemhez.

Amennyiben a hajdúsági együttes továbbjut, akkor a fehérorosz BATE Boriszov és az albán KS Skënderbeu párharcának győztesével találkozik

A találkozó játékvezetője a szerb Vlado Glodjovic lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik