Foci

Bulgáriában nyert a DVTK, elszállt az ETO

A diósgyőri labdarúgócsapata 2-0-s győzelmet aratott a Litex Lovecs otthonában az Európa Liga selejtezőjében. A Győri ETO hazai környezetben szaladt bele egy 3-0-s vereségbe a Göteborg ellen.

A Diósgyőr máltai ellenfelet, a Birkirkarát győzte le az Európa Liga első fordulójában (a meccsnek utóélete is van), a második kört pedig Bulgáriában, a Liteksz Lovecs otthonában kezdte. Az első félidő nagy részében a hazaiak domináltak, de a DVTK-nak volt nagyobb helyzete: a szünet előtt Egerszegi fejese után a gólvonalon tisztázott az egyik védő.

A második félidőben kevés lehetőséget jegyezhettünk fel, előbb Gosztonyi riogatott szabadrúgásból, majd egy hazai szögletet követően volt némi kavarodás a diósgyőri kapu előtt, de ezekből nem született gól. A 83. percben járt a mérkőzés, amikor vezetéshez jutott a Diósgyőr, Bognár cselezgetett, majd Némethez játszott, aki sikeresen fejezte be az akciót.

Sőt, a lefújás előtti pillanatokban még Grumic is betalált, a Diósgyőr így 2-0-ra nyert idegenben és rendkívül kedvező helyzetből várja a visszavágót.

Eredmény – Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Lovecs, 1000 néző, v.: Panaji (ciprusi)

Liteksz Lovecs (bolgár) – DVTK 0-2 (0-0)

Liteksz Lovecs: Vinícius – Popov, Bodurov, Mendy, Bozsikov – Boumal (Rumenov, 60.) – Vajusi, Zlatinov, Kossoko (Cvetkov, 77.), Asprilla (Cvetanov, 82.) – Jordán

Diósgyőri VTK: Antal – Okuka, Debreceni, Kádár, Husic – Egerszegi, Elek Á. – Gosztonyi (Grumic, 59.), Barczi (Bognár, 50.), Németh M. – Bacsa (Marjanovic, 78.)  

gólszerzők: Németh M. (81.), Grumic (90.)

sárga lap: Vajushi (62.), Bozsikov (89.) illetve Okuka (36.), Gosztonyi (51.), Bacsa (74.), Egerszegi (91.)


Lasse Vibe szerezte a győri meccs első gólját
Fotó: MTI 

Ezzel egy időben a bajnoki ezüstérmes Győri ETO hazai pályán kezdett bele a selejtezősorozatba, azonban már a 8. percben hátrányba került: Vibe első lövését még védte Kamenár, de a dán középpályás értékesítette a kipattanót. A szünetig hazai oldalon két, a vendégeknél egy nagy ziccer adódott, de az eredmény nem változott.

A pihenő után nem sokkal Kambert könyökölték le, a játékos arcából dőlt a vér, de még csak sárgát sem kapott a vétkes játékos. Ráadásul az 57. percben kettőre nőtt a két együttes közti különbség, Johansson tette bele a lábát egy távoli lövésbe, a labda így a jobb alsó sarokban kötött ki. A túloldalon Rudolf lőtt fölé pár lépésről.

A 83. percben pecsételődött meg a győriek sorsa, ekkor egy szép támadás végén Mahlangu is feliratkozott a góllövők közé. Az ETO hazai pályán kapott ki 3-0-ra, gyakorlatilag csoda kellene Horváth Ferenc együttesétől a továbbjutáshoz.

Eredmény – Európa Liga, selejtező, 2. forduló, 1. mérkőzés

Győr, 3000 néző, v.: Anatolij Abdula (ukrán)

Győri ETO – Göteborg (svéd) 0-3 (0-1)

Győri ETO FC: Kamenár – Svec (Varga R., a szünetben), Windecker (Trajkovic, 59.), Had, Dinjar – Pátkai, Kamber, Kronaveter (Koltai, 57.) – Dudás, Rudolf, Andric

IFK Göteborg: Sandberg – Bjärsmyr, Jónsson, Smedberg (Sobralense, 80.), A. Johansson – Augustinsson, J. Johansson, Mahlangu (Allansson, 87.), Vibe (Söder, 70.) – Svensson, Larsson

gólszerzők: Vibe (8.), J. Johansson (56.), Mahlangu (83.)

sárga lap: Trajkovic (69.), Pátkai (77.), illetve Augustinsson (35.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik