Luiz Felipe Scolari két napja még azt nyilatkozta ő maradna, de az elnök dönt a sorsáól. Hát döntött. Bekövetkezett az, amit sokan vártak, még többen reméltek Brazíliában, végül lemondott a szövetségi kapitány és vele együtt a teljes szakmai stáb. A hivatalos formula szerint nem kívánta egyik fél sem meghosszabbítani a torna végén lejáró szerződést.
A brazil szövetség közleményében ugyan “csitítani próbálja a kudarc okozta hullámokat”, Scolari felelősségét amikor úgy fogalmaz, “Scolari és az egész edzői stáb tiszteletet és hálát érdemel, mert sokat tettek azért, hogy a brazil nép ismét szeresse a válogatottat”, de ez lózung. A brazil nép szereti a futball, és mindenek felett szereti a nemzeti csapatát, épp mint a magyarok a vízilabdát – ez alapvetés.
Ugyanakkor tény, Scolari csapata az utóbbi évtizedek leggyengébb brazil produkciójával rukkolt elő. Azon lehet vitatkozni, hogy a keret erőssége, a játékosok pillanatnyi formája mennyire a kapitány felelőssége, hiszen abból válogatott, amiből lehetett. Tán Ronaldinho hiánya volt az egyetlen megkérdőjelezhető döntés, rajta kívül más is ezzel a 22 játékossal vágott volna neki a világbajnokságnak. Más kérdés, hogy Scolari mester sem igazi vezért, sem fazont, sem megfelelő taktikát nem talált csapatának.
Számunkra ez utóbbi az igazi kudarc és egyben bizonyíték arra, hogy a modern futballban már nem lehet csak az egyén kreativitására, egy-egy zseni villanására bízni a sikert. Scolari csapata épp úgy futballozott, mint egy olyan ifi gárda, amelyiket játékosügynökök figyelnek. Mindenki csak ment a saját feje után, cselezett, cipelte a labdát öncélúan, fittyet hányva a taktikára – ha volt egyáltalán olyan.
Kívülről szemlélve Scolari mester taktikai utasítása az első öt meccsen valahogy így szólhatott: adjátok oda a labdát Neymarnak, majd ő megoldja. Aztán a Barcelonai támadójának sérülése után, pont amikor a Selecao az egyéni képességeket a csapategységgel, a taktikai fegyelemmel leginkább ötvöző hollandokkal és németekkel kellett volna felvegye a versenyt, minden csődöt mondott, jött a totális anarchia, az 1-7 és a 0-3.
Brazília kudarca éppen ezért nem az amúgy egyesével remek futballisták nyakába varrandó. Sokkal inkább Scolari felelőssége. Mondjuk ki, évtizedes eredménytelensége is azt bizonyítja, ő már taktikailag és szakmailag is a kor követelményeitől lemaradó edző, aki a 2002-es vb győzelmet is csak játékosainak, minden idők legjobb brazil keretének köszönhette. Nem is érdemel további esélyt.
