Foci

Budaörsön kezd az Újpest, Vasas-DVTK a Magyar Kupában

A címvédő Újpest az NB III-as Budaörs vendégeként lép pályára a labdarúgó Magyar Kupa első fordulójában.

A Magyar Labdarúgó Szövetség székházában hétfőn készítették el az első kör programját, amelyben 128 klub szerepel. Az első osztályú csapatok a korábbi évekkel ellentétben már a legelejétől részt vesznek a sorozatban, igaz, kiemeltként az első két fordulóban kizárólag alacsonyabb osztályban szereplő együttesekkel kerülhetnek össze.


Fotó: MTI

A Magyar Kupa első fordulóját augusztus első hetében rendezik, a párharcok egy mérkőzésen dőlnek el. Az előző kiírás győztese, az Újpest a Budaörsöt kapta, a másik döntős, a Diósgyőr pedig a Vasast.

A Ferencvárosnak, az MTK-nak és a Honvédnak nem lesz nehéz dolga, hiszen mindhárom fővárosi alakulat megyei első osztályú csapattal méri össze erejét.

Magyar Kupa, 1. forduló (a 64 közé jutásért):

az első osztályú csapatok programja:
Dorogi FC (III.)–Szombathelyi Haladás
Szekszárd (III.) – DVSC-TEVA
Nyíradony (megyei I.) – Kecskeméti TE-Phoenix Mecano
Budaörs (III.)–Újpest FC
Hévíz (megyei I.)–Ferencváros
Szászvári SE (megyei I.) – PMFC-Matias
Orosháza (III.)–Dunaújváros Pase
Vasas (II.)–Diósgyőri VTK
Soproni Vasutas (II.)–Győri ETO FC
Soroksár (III.)–Lombard Pápa Termál FC
Csorna (megyei I.)–Budapest Honvéd
Felsőtárkány (III.) – MVM-Paks
Testvériség SE (BLSZ I.)–Videoton FC
Szentlőrinc (megyei I.)–MTK Budapest
Andráshida (III.)–Puskás Akadémia
Kalocsa (megyei I.)–Nyíregyháza Spartacus

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

young attractive and relaxed internet addict man networking concentrated late at night on bed with laptop computer in social media addiction or workaholic businessman concept
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.