Foci

Brazília elődöntős, Neymar megsérült

A házigazda brazil labdarúgó-válogatott 2-1-re győzte le Kolumbiát a világbajnokság negyeddöntőjében. Németország lesz a Selecao ellenfele a legjobb négy között.


Thiago Silva szerezte az első gólt
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Brazília eddig minden meccsén nagy nyomás alatt lépett pályára, ráadásul a negyeddöntőig bombaformában eljutó Kolumbia volt az együttes aktuális ellenfele.

Neymarék lendületesen kezdték a mérkőzést, majd egy szöglet után a vezetést is megszerezték már a 7. percben, Thiago Silva volt eredményes közelről. A folytatásban sem nagyon tudott mit kezdeni riválisával Kolumbia, míg a hazaiak főleg Hulk révén többször is helyzetbe kerültek, de az előnyüket nem tudták tovább növelni a szünetig.

Videó – David Luiz bombagólja:

A második felvonás elején valamivel aktívabb volt Kolumbia, azonban Julio Cesarnak nem volt tennivalója. A 69. percben szabadrúgáshoz jutott Brazília, David Luiz pedig a felső sarokba bombázott. Kolumbia nem adta fel, Cesar kapus ráadásul büntetőt érően szabálytalankodott, amit James Rodríguez értékesített. A végén még rohamozott Kolumbia, de egyenlíteni már nem sikerült, Brazília 2-1-re nyert és teljesen megérdemelten jutott tovább.

Az elődöntőben Németország lesz a házigazda ellenfele.

A találkozó hajrájában Neymar kapott egy rúgást a hátára, a fiatal támadót azonnal le is kellett cserélni, hordágyon hagyta el a pályát. Egyelőre kérdés, mennyire súlyos a sérülése. Thiago Silva sárga lapjai miatt nem játszhat majd a németek ellen.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő

Fortaleza, Játékvezető: Carlos Velasco Carballo (spanyol)

Brazília – Kolumbia 2-1 (1-0)

Brazília: Julio Cesar – Maicon, Thiago Silva, David Luiz, Marcelo – Fernandinho, Paulinho (Hernanes, 86.) – Oscar, Neymar (Henrique, 89.), Hulk (Ramires, 83.) – Fred Szövetségi kapitány: Luiz Felipe Scolari

Kolumbia: Ospina – Zuniga, Zapata, Yepes, Armero – Guarín, Sanchez – Cuadrado (Quintero, 80.), Rodríguez, Ibarbo (Ramos, a szünetben) – Gutierrez (Bacca, 70.) Szövetségi kapitány: José Pekerman

Gólszerző: T. Silva (7.), D. Luiz (69.) illetve Rodriguez (80. – 11-esből)

Sárga lap: T. Silva (64.), J. Cesar (78.) illetve Rodriguez (68.), Yepes (69.)

Piros lap:

90+5. PERC: Vége, Brazília 2-1-re nyert és bejutott az elődöntőbe!

90+4. PERC: Szabadrúgáshoz jutott Kolumbia, Ospina is felfutott a brazil kapu elé, de Ramos fejese veszélytelen volt.

90+3. PERC: Rodríguez tekerte középre a labdát szögletből, Ramos mindenkit túlugrott, de a kapu mellé fejelt.

90. PERC: Öt perc lesz a hosszabbítás.

87. PERC: Neymart kell ápolni, Zuniga szállt bele térddel a hátába. Az orvosok jelzik, hogy csere lesz. Henrique jött be a helyére.

86. PERC: Újabb brazil csere, Paulinho helyét Hernanes veszi át.

83. PERC: Hulk helyére Ramires érkezik.

80. PERC: Cuadrado le, Quintero le.

80. PERC: GÓÓÓÓL! Rodríguez állt a labda mögé és magabiztosan értékesítette a büntetőt, Cesar a másik oldalra vetődött, 2-1!

77. PERC: Tizenegyest rúghat Kolumbia! Julio Cesar kaszálta el Baccát. sárgát is kapott érte.

70. PERC: Gutierrez helyett Bacca a pályán. Yepes meg sárgát kapott.

69. PERC: GÓÓÓL!!! Brazília 2-0-ra vezet, David Luiz szabadrúgásból lőtte ki a felső sarkot!

68. PERC: Rodriguez sárgult be.

67. PERC: Egy szabadrúgás után alakult ki tömegjelenet a brazil kapu előtt, melynek végén Yepes kotorta közelről a hálóba a labdát. brazil szabadrúgással folytatódik ugyanakkor a mérkőzés, mivel a játékvezető már közbesípolt les miatt – joggal.

64. PERC: Thiago Silva csente el a labdát a Ospinától, azonban a játékvezető úgy ítélte meg, hogy szabálytalan volt, megkapta a meccs első sárgáját. Ha Brazília továbbjut, a csapatkapitánynak ki kell hagynia a következő mérkőzést.

63. PERC: Jó sok a szabálytalanság, de egyelőre lapok nélkül lehozzák a meccset a csapatok. Most éppen Neymart tartották fel.

57. PERC: Zuniga és Gutierrez próbálták meg átjátsznai a brazil védelmet, de nem jártak sikerrel.

52. PERC: Most Brazília végzett el szabadrúgást: Neymar ívelte középre a labdát, Zapata menteni tudott David Luiz elől, a játékvezető azonban nagy meglepetésre szöglet helyett szabadrúgást ítélt.

50. PERC: Hulk szabálytalankodott, veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást Kolumbia. Carlos Sanchez lövését blokkolta a brazil védelem.

46. PERC: Megy a második félidő! Ibarbo helyett Ramos a pályán.


Fotó: Europress Fotóügynökség

Vége az első félidőnek, Brazília 1-0-ra vezet!

45. PERC: Egy perc lesz a hosszabbítás.

44. PERC: Neymar harcolt ki és lőtt rá egy szabadrúgást, a labda nem sokkal ugyan, de elkerülte a kaput.

39. PERC: Hulk verte meg egy testcsellel Zunigát, majd ballal lőtt, de a labda jócskán elkerülte a kaput.

37. PERC: Veszélyes helyről végzett el szabadrúgást Kolumbia, a legurított labdát Rodríguez lőtte el, de pont bele a sorfalból kiugró védőbe.

33. PERC: A brazilok gyors ritmusváltásokkal próbálkoznak, de összességében a labda megtartására törekednek elsősorban.

28. PERC: Hulk megint! Most a lapos, ballábas lövését kellett védenie Ospinának.

27. PERC: Hulk nagyon szeretne bizonyítani. Most épp majdnem elcselezte magát, de aztán zseniális passzt adott Marcelónak, a védő lövésébe Fred tette bele a fejét, de a labda a kapi fölé szállt.

25. PERC: Paulinho! A hazai középpályás cselezte el magát lövőhelyzetig, de hasraesett a saját trükkjeitől…

22. PERC: Veszélyes kontrát vezetett Kolumbia, négy támadó vitte a labdát három védőre, Rodríguez Cuadradót játszotta meg, az ő passza viszont már nem jött be, egy brazil védőben elakadt a laszti.

20. PERC: Hulk közeli löketét védte Ospina, majd Oscar duplázását is hárította a kolumbiai kapus.

17. PERC: Egy szöglet után Hulk verekedte el magát lövőhelyzetig, Armero azonban bevetődve mentett.

11. PERC: Mi maradt ki… Cuadrado lőtt ballal, a labda centikkel kerülte csak el a kaput. A visszajátszáson látszott, hogy Thiago Silva beleért, a játékvezető azonban kirúgást ítélt.

10. PERC: Bő 25 méterről végezhetett el szabadrúgást Kolumbia, Guarín azonban kapu fölé bikázta a labdát. Több volt ebben.

7. PERC: GÓÓÓL!!! Egy szöglet után a labda elszállt a fejek felett, de a hosszún érkezett Thiago Silva, a csapatkapitány közelről szerezte meg a vezetést, 1-0!

4. PERC: Veszélyes helyen jutott szabadrúgáshoz Brazília, Neymar végezte el a pontrúgást, de lövése mellé ment. Ez volt a találkozó első lehetősége.

1. PERC: Megy a meccs! Kolumbia indította útjára a labdát.

Köszöntjük a Kedves olvasókat, igazi csemege vár ránk, Brazília mérkőzik meg Kolumbiával. Épp a himnuszok mennek, a hangulat megvan egy jó meccshez.

ELŐZETES

A házigazda Brazílián nagy a nyomás, ugyanis a szurkolók és a közvélemény is minimum a döntőbe várja az együttest. Eddig senkit sem nyűgözött le a Selecao: a csoportkörben is volt, hogy akadozott a gépezet, majd Chile ellen csak tizenegyesekkel sikerült kiharcolni a továbbjutást. Ugyanakkor a hazai szimpatizánsok eddig minden csarnokból oroszlánbarlangot varázsoltak, edz pedig eddig átlendítette Neymarékat a holtponton.

Kolumbia közben látványos focival, hibátlanul abszolválta a csoportkört, majd a nyolcaddöntőben a vb egyik legjobb teljesítményét nyújtó James Rodríguez vezérletével Uruguayt is két vállra fektette. Nem túlzás, hogy az együttes diadalmenetben jutott el a legjobb nyolcig.

A statisztika a házigazdák derűlátását erősítheti: a két válogatott eddig 25 alkalommal találkozott, ebből nyolc döntetlen mellett a brazilok 15 alkalommal győztek, míg a kolumbiaiak csupán kétszer – 1985-ben és 2003-ban – ízlelhették meg a siker ízét. A gólkülönbség is árulkodó, hiszen 55-11-et mutat a mérleg a mostani vb-rendezők javára. A 25-ből tíz mérkőzés volt világbajnoki selejtező, a “részegyenleg” még inkább a braziloknak kedvez, hiszen ötször ők nyertek, a másik öt meccs pedig döntetlenre végződött.

A felek legutóbb 2012 novemberében találkoztak, akkor New Yorkban barátságos mérkőzésen 1-1-re végeztek. Péntek este Fortalezában, közös futballtörténelmük első vb-mérkőzésén viszont nem születhet döntetlen, legvégső esetben 11-es rúgások határoznak a győztes kilétéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik