Foci

Váltani fog az NB I gólkirálya

Simon Attila minden bizonnyal elhagyja az MVM Paks labdarúgócsapatát.

Nagyszerűen sikerült a szezon a paksi csatár számára, aki Nikolic Nemanjával egyetemben 18 góllal zárta az OTP Bank Liga mögöttünk hagyott szezonját és így a magyar élvonal gólkirálya lett. Sejteni lehetett, hogy ezzel felhívta magára más csapatok figyelmét és Haraszti Zsolt nyilatkozata szerint Simon Attila nagy valószínűséggel távozik az atomvárosból.

„Minden valószínűség szerint Simon Attila nem nálunk kezdi el a bajnokságot” – mondta Haraszti a paksifc.hu-nak, hozzátéve, hogy Lázok Jánost és Horváth Gábort is szabadlistára teszi majd a klub.


Fotó: MTI

„Ami az érkezőket illeti, Eppel Márton visszajött az MTK-tól, Tóth Dániel a Kozármislenyből, valamint leigazoltuk a Puskás Akadémiától Bertus Lajost. Nálunk edz Csorba Szabolcs és Tamási Zsolt is, az ő sorsuk még nem dőlt el, egyelőre próbajátékon szerepelnek. Hahn János visszahozataláról is folynak tárgyalások a Puskás Akadémiával, valószínűleg sikerül majd egyezségre jutnunk. Ugyanakkor jó pár tehetséges utánpótlás játékosunk készül a felnőttekkel, nagyon bízom benne, hogy néhányuknak sikerül is megragadniuk a keretben.”

A Paks hazai pályán, a Győr ellen kezdi majd el a következő bajnoki kiírást július 27-én, vasárnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik