Foci

Maradona történelmet írna

Diego Maradona szerint ő lehet a venezuelai labdarúgó-válogatott következő szövetségi kapitánya.

“Komoly lehetőséget keresek és ez az lehet” – mondta az argentinok élő legendája egy televíziós interjúban.

A venezuelai csapatnak, amely Dél-Amerikában egyedüliként még sosem volt világbajnoki résztvevő, november óta nincs szakvezetője. Akkor távozott ugyanis Cesar Farias, miután válogatottja a kontinentális selejtezőben ismét lemaradt a most zajló brazíliai tornáról.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Maradona célja így az, ha esetleg mégis kinevezik a venezuelai együttes élére, hogy történelmet írjon, és kivezesse a válogatottat a 2018-as oroszországi tornára.

Persze ez korántsem olyan egyszerű, hiszen a dél-amerikai selejtező lebonyolítása miatt csak a kvalifikáció első négy helyezettje jut ki egyenes ágon, az ötödik nemzetközi pótselejtezőt játszik, mint ahogy tette azt legutóbb Uruguay Jordánia ellen.

Maradona ráadásul edzőként nem tud felmutatni túl sok eredményt: 2008-ban ugyan kinevezték argentin kapitánynak, de a dél-afrikai vb-n leszerepeltek, hiszen hiába győzték le mindhárom csoportriválisukat, Görögországot, Nigériát és Dél-Koreát, majd a nyolcaddöntőben Mexikót, a legjobb nyolc között Németország 4-0-val ejtette ki Messiéket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik