A focistákat leszámítva mérget vennénk rá, hogy jelenleg Jorge Mario Bergoglio a legismertebb argentin a világon. Bár többnyire Ferenc pápaként szokás emlegetni. Annak ellenére, hogy meggyőződéses ateistának valljuk magunkat, kifejezetten szimpatizálunk vele, cikkünk főhőse most mégsem ő. A kolumbiai, Márquezről szóló cikkünkben már megfenyegettünk mindenkit, hogy még visszatérünk a mágikus realizmusra. Most beváltjuk ezt, méghozzá kedvenc latin-amerikai írónkkal, Julio Cortázarral példálózva.
Legismertebb utóéletű novellája a Nagyítás című, melyből kiindulva készítette klasszikusát Antonioni ugyanezzel a címmel. Elbeszéléseiben zseniálisan vegyíti a reális és mágikus elemeket, könyveit nehéz befejezés előtt letenni. A szívünk csücske azok az írásai, ahol fámákról, reményekről és dulimanókról ír, itt olvasható a kedvencünk.
Mesés Cadillacekkel utazunk tovább, legalábbis ezt a nevet választotta magának az alább zenélő csapat. Ami a svájciakat illeti, akinek volt már magyar kártya a kezében annak nem kell hosszan mesélni Tell Vilmosról (van, akinek kártya se kell hozzá), és szabadságharcos társairól, többek közt Harras Rudolfról vagy éppen Rudenz Ulrichról, esetleg Fürst Walterről.
Mi most egy pár éves sztorit vettünk elő, aminek kulturális értéke és történelmi jelentősége is csekély, de ezután az argentin-svájci mérkőzés után szerintünk szükség van valami kedélyjavítóra. (Aki esetleg lemaradt volna, annak eláruljuk, hogy nem egy humoristát lát, hanem a svájci pénzügyminisztert. aki épp a berni parlamentben tartott beszédet. A fűszerezett hús importvámjáról szóló szöveget tartotta annyira mulatságosnak, hogy röhögőgörcsbe fulladt mondanivalója.)
Választott dalunk a Rumpelstilz Kiosk című szerzeménye nem tudjuk, hogy hasonlóan mókás-e, a szöveg fordításába beletört a bicskánk, de a zene alapján még akár ez is előfordulhat.
