A brazilok a vb-k történetében háromszor találkoztak a chileiekkel az egyenes kieséses szakaszban, mérlegük pedig makulátlan: 1962-ben az elődöntőben 4-2-re győzték le a házigazda chileieket, majd 1998-ban és 2010-ben is a 16 között búcsúztatták riválisukat, Franciaországban 4-1, Dél-Afrikában pedig 3-0 volt a végeredmény.
A két csapat története során 68 alkalommal találkozott egymással, 48 brazil siker mellett mindössze hét chilei győzelem született, s 13 döntetlen. Ráadásul a brazilok hazai környezetben még sosem kaptak ki a chileiektől, legutóbb 2000-ben világbajnoki selejtezőn maradtak alul.
“Brazília gyakran volt Chile mumusa, de a futball változik, felnőtt egy új generáció. A világbajnokok ellen már nyertünk, a házigazdát is le tudjuk győzni” – nyilatkozta Arturo Vidal, a chilei középpálya “motorja”, aki a csoportkör zárófordulójában pihent a hollandok ellen.
Fotó: Europress fotóügynökség
A brazil csapaton várhatóan változtat Luiz Felipe Scolari szövetségi kapitány, és védekező középpályásként Fernandinhónak szavaz majd bizalmat Paulinhóval szemben.
“Fernandinho kiválóan szállt be a kameruniak ellen, nagyszerűen védekezett és a támadó passzaival több helyzetet is ki tudtunk alakítani” – mondta a szakember.
A tréner a chileiekkel kapcsolatban megjegyezte, előzetesen nem számított arra, hogy a világbajnok spanyolok és a hollandok ellen képesek lehetnek a továbbjutásra, ám látva a teljesítményüket, egyáltalán nem meglepő, hogy ott vannak a legjobb 16 között.