Foci

Daloló sólyom és semmirekellő kritikusok

Lassan itt a csoportkörök vége, most két olyan országba kalauzolunk titeket, melynek válogatottjával még találkozunk a vb-n: Argentína és Nigéria.

Nem tartanánk magunkat az ABC-sorrendhez és egy nigériai bölcsességgel indítanánk afrikai kirándulásunkat. A kì í bó sínú omi tán ká máa sá fún òtútù – bár semmi kézzel fogható bizonyítékunk nincs rá, de állítólag ez azt jelenti, miután bementünk a vízbe, ne fussunk ki a hideg miatt. Azaz az elővigyázatosság csak maga a történés előtt hasznos, utána már nem sokra megyünk vele. Próbáljuk meg elkerülni az elkerülhetőt. Magyarul talán az eső után köpönyeg és a jobb félni mint megijedni kombinációja lehet a megfelelője.

Zeneileg szörnyű felfedezést tettünk: nem szeretjük a manapság Nigériában menőnek bizonyuló dalokat, sőt a régi nagyok sem igazán győztek meg minket annyira, hogy tiszta szívvel reklámozzuk őket. Egyetlen kivétel akadt: ASA. Az énekesnő  azonban noha nigériai szülei vannak, nem ott született. Csak kétéves korában költözött vissza családjával együtt. Az alábbi dalát elhallgatva úgy érezzük, le se tagadhatná gyökereit. Színpadi nevével pedig végképp elnyerte a szívünket, Asa ugyanis annyit tesz yoruba nyelvről lefordítva, hogy sólyom.

A csoportját három győzelemmel magabiztosan megnyerő argentin válogatott hazájában úgy tartják, hogy “A las buenas ideas las tienen los locos, las hacen los valientes, las critican los inútiles“. Ez magyarul valahogy úgy hangozna, hogy a jó ötleteket bolondok találják ki, bátrak valósítják meg, és semmirekellők kritizálják.

Viszont ha akarnánk sem tudnánk rosszat mondani, az alább látható és hallható Gotan Projectről. Azon túl, hogy egy csöppet kilógnak, hiszen nem kizárólag argentin tagokból tevődik össze a csapat, de abban szerintünk egyetértünk, hogy a legfontosabb zenei hatás ebből az országból érkezett. Ha nem kifejezetten klipes dalt kerestünk volna, akkor egyébként biztosan ezt ajánlottuk volna könnyed délutáni fülkényeztetésre. A videó meg annyira jó, hogy kár lenne kihagyni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik