Foci

A görögök drámai csatában, a kolumbiaiak simán léptek tovább

A görögök a 93. percben lőtt tizenegyessel szerezték meg a C csoport második helyét Kolumbia mögött.

Az már biztos volt eddig is, hogy Kolumbia továbblép a nyolcaddöntőbe, azonban a második helyért még a másik három együttes, Elefántcsontpart, Japán és Görögország is versenyben volt.

Az ázsiaiak sorsa azonban hamar eldőlt, hiszen a kolumbiaik 4-1-re legyőzték őket, vagyis a görögök és az elefántcsontpartiak meccsén derült ki, melyikük megy a legjobb 16-ba.

Az első félidő gyenge focit hozott hozott, helyzet is alig akadt, bár a hellének egyszer telibe lőtték a keresztlécet, majd a 43. percben egy eladot labdát kihasználva, Samaras és Samaris összejátékának köszönhetően vezetést szereztek (1-0).

Fotó: Europress Fotóügynökség

A második etapban aztán felpörögtek az események, a hátrányban lévő afrikaiak mindent egy lapra tettek fel, hiszen számukra csak a győzelem volt elfogadható, és a 74. percben, a csereként beállt Bony révén egalizáltak is.

A hajrában szétszakadt a pálya, mindkét oldalon születhetett volna újabb gól, és amikor már mindenki elkönyvelte a döntetlent, Sio buta hibát vétett: a 93. percben összeakasztotta Samaras bokáját, így tizenegyessel jöhettek a görögök.

A sértett ilyen kiélezett szituáciában sem hibázott, vagyis Görögország 2-1-re nyert, és ezzel Kolumbia mögött továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba.

A nyolcaddöntőben Kolumbia-Uruguay és Görögország-Costa Rica mérkőzést rendeznek.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, C csoport, 3. forduló

Görögország – Elefántcsontpart 2-1 (0-1)
Fortaleza, Estádio Castelao, vezette: Vera (ecuadori)

Gólszerző: Szamarisz (42.), Szamarasz (93. – 11-esből), ill. Bony (74.)

Görögország: Karnezisz (Glikosz, 24.) – Toroszidisz, Manolasz, Papasztathopulosz, Holebasz – Szalpingidisz, Maniatisz, Karagunisz (Gekasz, 78.), Kone (Szamarisz, 12.), Hrisztodulopulosz – Szamarasz.

Elefántcsontpart: Barry – Aurier, K. Touré, Bamba, Boka – Tioté (Bony, 61.), Y. Touré, Die – Kalou, Drogba (Diomandé, 78.), Gervinho (Sio, 83.).

Japán – Kolumbia 1-4 (1-1)
Cuiabá, Arena Pantanal, vezette: Proenca (portugál)
Gólszerző:
Okazaki (45+1.), ill. Cuadrado (17. – 11-esből), J. Martínez (56., 82.), J. Rodríguez (90.)

Japán: Kavasima – Ucsida, Konno, Josida, Nagatomo – Aojama (Jamagucsi, 63.), Haszebe – Okazaki (Kakitani, 69.), Kagava (Kijotake, 85.), Honda – Okubo.

Kolumbia: Ospina (Mondragón, 85.) – C. Valdés, Arias, Álvarez Balanta, Armero – Cuadrado (Carbonero, a szünetben), Guarín, Mejía – Quintero (J. Rodríguez, a szünetben), J. Martínez, A. Ramos. 

Vége! Görögország ezzel az időn túli sikerrel lett nyolcaddöntős!

2. FÉLIDŐ

93. PERC: SAMARAS BELŐTTE!!! Görögország jutott be a legjobb 16 közé!!!

90. PERC: TIZENEGYES A GÖRÖGÖKNEK!!! Samaras lövés közben megbotlott Sio lábában. Ha belövik, a görögök jutnak tovább!

87. PERC: Mekkora gólszerzési lehetőséget puskázott el Salpingidis… Ahelyett, hogy visszagurította volna a labdát a társaknak, inkább ellőtte keresztbe a kapu előtt.

85. PERC: Glykos fogta az elefántcsontparti fejest. és dobta is előre a labdát.

80. PERC: Drogba először volt kezdő a vb-n, és most sem játszotta végig a meccset. A helyére Diomande állt be.

77. PERC: Ezzel a döntetlennel már Elefántcsontpart számít továbbjutónak.

74. PERC: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓLLLL!!!! Egyenlítettek az Elefántok!!! Kalou remekül szöktette Gervinhót, akiről lemaradtak a védők, majd a csereember, Bony elé tálalt, aki lazán a kapuba gurított! 1-1!

71. PERC: Lazaros 23 méterről végzett el szabadrúgást, de a hálót csak felülről érintette a labda.

68. PERC: Karagounis!!!! Jó húsz méterről bombázott, ez is felső léc! Nagyon jó lett ez a meccs.

66. PERC: Kalou gyönyörű cselek után elmérte a kaput és rosszul tekert a hosszú irányába.

62. PERC: Labdát szereztek a görögök, Torosidis üresen kapta a bal szélen, de megállt a tizenhatos előtt, ahol buktatták. Szabadrúgás és sárga Kalounak.

61. PERC: Tioté helyett Bony érkezett a pályára.

59. PERC: Salpingidis! A tizenhatos sarkáról életerős lövést eresztett el, Barry a léc fölé ütötte a labdát.

58. PERC: Tűzijáték a görög kapu előtt, de egyik lövés sem olyan pontos, hogy igazi veszélyt jelentsen.

Martinez találatával ismét Kolumbiánál az előny. 2-1.

54. PERC: Az elefántcsontparti helyzetek között azért a görögök sem lazítanak, Lazaros majdnem gólt szerzett.

51. PERC: Belehúztak az afrikaiak, ez az eredmény nagyon nem jó nekik.

49. PERC: Most Tioté bombozátt, 18-ról, de pont Glykos kezébe.

48. PERC: Drogba is gólt szerezhetett volna, persze ha nem borítja fel a görög kapust. Így szabadrúgás kifelé.

46. PERC: Megy a meccs. Bambának rögtön blokkolnia kellett egy veszélyes lövés után.

Vége az első félidőnen, Görögország 1-0-ra vezet Elefántcsontpart ellen. A félidőre egy érdekes cikket ajánlunk: Détári, papaya, salsa.

1. FÉLIDŐ

A 45. percben Okazaki révén egyenlítettek a japánok.

45. PERC: Most helyzetbe kerültek az Elefántok is, de megint rossz megoldást választottak az akció végén.

43. PERC: GÓÓÓÓÓL!!! VEZETNEK A GÖRÖGÖK! Tioté eladta a labdát a kapuhoz közel, Samaris lecsapott rá, majd Samarasszal kényszerítőzve végül elfektette a kapust és a hálóba passzolt! 1-0!!

41. PERC: Nagy helyzet! Kalou az alapvonalig vitte a labdát, elfektette a védőket, majd középre gurított, de rosszul. Pedig megszerezhette volna a vezetést Elefántcsontpart.

37. PERC: Drogba nagyon keményen csúszott be Samarisnak. A görög nagyot esett, járt is a sárga lap.

34. PERC: A görögök 18 méterről jöttek szabadrúgással, de Karagounis pont a kapus kezébe lőtt.

32. PERC: Huhúúúú, mekkora helyzet! A görögök remekül kontráztak, majd Cholevas lőtt 16 méterről sistergős kapufát!

28. PERC: Nem túl szórakoztató a mérkőzés, sok a rossz megoldás.

24. PERC: Karnezis sem bírja, Glykosnak kell váltania. Fél félidő alatt két kényszerű csere a görögöknél. Nehéz lesz ez így.

23. PERC: Szerencsével maradt Yaya Touré előtt a labda, de hosszan gurított az üresen álló Drogbához. Oda a helyzet.

20. PERC: Állt a játék percek óta, a görög kapust, Karnezist ugyanis ápolni kellett hátfájdalmai miatt.

Kolumbia megszerezte a vezetést Cuadrado révén, tizenegyesből!

15. PERC: Megint Gervinho került veszélyes helyzetbe, de rossz megoldást választott. Nagyon megy neki és Drogbának a játék.

12. PERC: Kényszerű csere a görögöknél, Kone nem tudja folytatni a játékot, helyére Samaris állt be.

9. PERC: Gervinho lódult meg a jobb szélen, de végül hosszan tolta meg a labdát, így Manolas szögletre mentett.

8. PERC: Drogba fejelt össze Konéval, mindkettőjüknek fáj.

5. PERC: Egyeőre veszélyesebbek a görögök, míg Elefántcsontpart szorgosan védekezik.

2. PERC: Két görög beadás egymás után, mindkétszer az afrikai kapusnak kellett játékba avatkoznia.

1. PERC: Elkezdődött a meccs. A görögök fehérben, Elefántcsontpart zöldben játszik ma este.

Mindkét csapat történelmet írhat, hiszen a világbajnokságokon sem Görögország, sem Elefántcsontpart nem jutott még tovább a csoportjából.

Köszöntjük olvasóinkat, hamarosan kezdődnek a C csoport meccsei.

Előzetes: A C csoportban Kolumbia már biztos továbbjutó, így a második helyért küzdők közül a pontszámot tekintve a három ponttal álló Elefántcsontpart van a legkedvezőbb helyzetben, s Didier Drogbáék az eddig visszafogottan teljesítő görögök ellen esélyesnek számítanak.

“Kolumbia ellen nem érdemeltünk vereséget, ám most már csak a görögökkel szabad foglalkoznunk. Le kell győznünk őket, mert így juthatunk a következő körbe” – vázolta fel a tanítványaira váró egyértelmű feladatot Sabri Lamouchi, az elefántcsontpartiak szövetségi kapitánya, aki azt is jelezte, hogy nem tervez változtatást az eddigi kezdőcsapatához képest. A szakember Yaya és Kolo Touréra is számíthat, akik úgy döntöttek, testvérük múlt heti halála ellenére a válogatottal maradnak.

Az afrikai ország csapata még sosem jutott be a nyolcaddöntőbe vb-n, s most nem csak a játékosok, de a hazai szövetség is érzi a lehetőséget, ezért a vezetők már bejelentették, hogy az eredetileg beígért – s meg nem nevezett – bónusz dupláját kapja meg a csapat, ha győz kedden.

A görögök szintén bizakodóak, annak ellenére, hogy mindössze egy ponttal, rúgott gól nélkül, mínusz hármas gólaránnyal állnak a négyes utolsó helyén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik