Foci

Újabb egetrengető bravúrra készül Costa Rica

Az olaszok elleni második fordulós világbajnoki mérkőzésen is a szervezett védekezésre és a gyors ellentámadásokra épít Costa Rica.

A közép-amerikai ország válogatottja az első körben bombameglepetést okozott azzal, hogy masszív védekezésével és egyéni villanásokra alapozó támadójátékával 3-1-re legyőzte a négy éve negyedik Uruguayt.

“Nemzeti együttesünk hasonlóan épül fel, mint az olaszok 2006-os világbajnok csapata” – jelentette ki Celso Borges középpályás, aki arra utalt, hogy a védelem kiválóan összeállt, a támadásokért nagyszerű játékosok felelnek. “Amikor megszerezzük a labdát, gyorsan ellentámadásba lendülünk, nem bonyolítjuk túl a szervezést.”

Pénteken ugyanakkor az első fordulóbelinél sokkal nehezebb feladat vár Costa Ricára, a négyszeres világbajnok olasz válogatott ugyanis a szintén fiatal és gyors játékosokból álló Anglia 2-1-es legyőzésével megmutatta, hogy ismeri a kontrajáték ellenszerét és tudja ellensúlyozni a riválissal szemben fennálló erőnléti hátrányát.

A Squadra Azzurra labdatartásra és sok passzra épülő futballjával lassította a játékot, ezzel megakadályozta, hogy ellenfele lendületbe jöjjön és “átrohanjon” rajta. Ezúttal is taktikus és türelmes játék várható Cesare Prandelli szövetségi kapitány együttesétől, amely vélhetően ritmusváltásokkal próbálja majd megzavarni a rivális védelmét.

Ennek a futballnak a kulcsfigurája Andrea Pirlo, aki Anglia ellen sokadszorra bizonyította, hogy az egyik legnagyobb játékintelligenciával rendelkező futballista és a válogatott sikere jelentős mértékben az ő formáján múlik. Az olaszok sokszor anélkül tudnak győzni akár a legjobb csapatok ellen is, hogy világverő válogatott benyomását keltenék.

Fotó: Europress fotóügynökség

Amennyiben a Juventus irányítója jó formában játszik, általában hajszálpontos átadásaival hozza helyzetbe társait, ahogy a szigetországiak ellen is tette, ehhez párosul a tradicionálisan stabil védekezés. Így a győzelem kiharcolásához az olaszoknak gyakorta nincs szükségük arra, hogy játékban az ellenfelük fölé kerekedjenek.

“A Costa Rica elleni a legveszélyesebb meccsnek tűnik, már csak a szokatlan kezdési időpont miatt is, amikor különösen kedvezőtlen időjárási körülmények között kell majd futballoznunk” – utalt arra a középpályás Daniele De Rossi, hogy a helyi idő szerint 13 órakor kezdődő összecsapáson nagy hőség várható. “Hogy győzünk-e? Ez már nem olyan világbajnokság, amelyen egy ilyen mérkőzés akár 8-0-lal is végződhet. Ma már minden csapat szervezett és jó játékosokból áll, úgyhogy senki se gondolja, hogy Olaszország csak azért legyőzi Costa Ricát, mert Olaszországnak hívják.”

Cesare Prandelli annak ugyanakkor máris örülhet, hogy mindkét, sérüléssel bajlódó játékosa, a kapus Gianluigi Buffon és a védő Mattia De Sciglio felépült.

A két válogatott eddig mindössze egyszer találkozott, 1994-ben az olaszok 1-0-ra nyertek barátságos találkozón.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik