Foci

Kolumbia nyerte a csoportrangadót

Kolumbia izgalmas meccsen 2-1-re legyőzte Elefántcsontpartot a világbajnokság C csoportjában.

Szerdán, kora este a csoport két hárompontos együttese találkozott Brazíliavárosban, hogy eldöntsék, melyikük tesz egy lépést a továbbjutás felé.

Kolumbia az első összecsapáson, Görögország ellen annyit adott ki magából, amennyi szükséges volt a sikerhez, míg Elefántcsontpart hátrányból fordított Japán ellen a vb talán egyik legjobb mérkőzésén.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Most viszont az első 45 percben nem történt túl sok minden: az iramra nem lehetett panaszunk, mindkét csapat játékában benne volt a gól, de a hálók nem rezzentek meg.

A szünet után viszont háromszor is. A gólgyártást a 64. percben Rodriguez kezdte meg, amikor szögletből fejelt a hálóba, majd egy elképesztő védelmi hibát kihasználva Quintero gurított a kapuba (2-0).

Fotó: Europress Fotóügynökség

Kétgólos hátrányban Elefántcsontpart minden egy lapra tett fel, de a mezőnyfölényük nem volt elég az egyenlítésre, csak a szépítésre: Gervinho nagyszerű szóló után a 74. percben állította be a 2-1-es végeredményt.

A C csoportban így Kolumbia áll az első helyen, hat ponttal, őket Elefántcsontpart követi hárommal, míg Japán és Görögország pont nélkül áll.

Eredmény – labdarúgó-világbajnokság, C csoport, 2. forduló

Kolumbia – Elefántcsontpart 2-1 (0-0)
Estadio Nacional, Brazíliaváros, vezette: Howard Webb (angol)

Gólszerzők: Rodriguez (64.), Quintero (70.) illetve Gervinho (74.)

Kolumbia: Ospina – Armero (Arias, 72.), Yepes, Zapata, Zuniga – Sanchez, Aguilar (Mejia, 79.), Ibarbo (Quintero, 53.), Rodriguez, Cuadrado – Gutierrez.

Elefántcsontpart: Barry – Boka, Bamba, Zokora, Aurier – Die (Bolly, 73.), Tiote, Gervinho, Touré, Gradel (Kalou, 67.) – Bony (Drogba, 60.).

Sárga lap: Zokora (55.), Tiote (90.)

2. FÉLIDŐ

94. PERC: Vége a meccsnek! Kolumbia 2-1-re nyert!

93. PERC: Nagy hiba hátul, a kolumbiaiak röviden gurítottak haza, Drogba pedig majdnem elérte a labdát.

90. PERC: Négy perc lesz a ráadás. Közben kakaskodás a pályán, egy vélt szabálytalanság miatt, de Cuadrado csak eljátszotta a nagyhalált.

89. PERC: Quintero majdnem félpályáról emelte kapura a labdát, de Barry kiütötte az a mezőnybe.

88. PERC: Felborult a pálya, az elefántok minden egy lapra tesznek felt, Kolumbia pedig biztosan védekezik.

Gervinho szép megmozdulása

85. PERC: Eddig Elefántcsontpart nyomott, most viszont mintha elfáradtak volna.

82. PERC: Gervinho bólinthatott volna egy beadás után, de Zuniga az utolsó pillanatban szögletre tisztázott. Másrészt les volt, szabadrúgás kifelé.

79. PERC: A meccs utolsó cseréje: Aguilar le, Mejia be.

Quintero gólja:

76. PERC: Nagyon jó a meccs, itt még bármi lehet.

74. PERC: GÓÓÓÓÓÓL! SZÉPÍTETT ELEFÁNTCSONTPART! Gervinho a balszélen gondolt egyet, megint a kapu felé, remek szóló után két védőt is elfektetett, majd lőtt. Ospina védeni nem, csak beleérni tudott a labdába. 2-1!

73. PERC: Az elefántoknál Die helyén Bolly.

72. PERC: Cserél Kolumbia is, Armero le, Arias be.

70. PERC: ÚJABB GÓL! 2-0 KOLUMBIÁNAK! Az elefántok elveszítették a saját térfelükön a labdát, majd Cuadrado mesterien tálalt Quintero elé, aki ajtó-ablak ziccerben már nem hibázott!

67. PERC: Kalout is beküldte az elefántcsontparti kapitány. A zöldmezesek magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak.

64. PERC: GÓÓÓÓÓL! Egy szöglet után Rodriguez remekül ugrott fel, az afrikaiak lemaradtak róla, és nagy erővel a léc alá bólintott! 1-0-ra vezet Kolumbia!

60. PERC: Beállt Drogba.

59. PERC: Kapufa! Cuadrado éles szögből tüzelt, Barry épphogy belekapott, a labda pedig a keresztlécről vágódott ki

55. PERC: Na ez szép lett volna. Gradel külsővel tekerte be a labdát középre, ahol Bony estében, félfordulatból akart lőni, de nem találta el a játékszert.

53. PERC: Cserélnek a kolumbiaiak: Ibarbo helyére Quintero szállt be a meccsbe.

52. PERC: Yaya Touré 20 méterről végzett el szabadrúgást, de mellé durrantott.

50. PERC: Szép megmozdulás Gervinhótól, de túlcselezte magát. Jobban jártak volna az afrikaiak egy beadással.

48. PERC: Távoli elefántcsontparti szabadrúgás, ez könnyű feladat volt Ospinának.

46. PERC: Megy a meccs, csere nincs.

Vége az első félidőnek, 0-0-ról várjuk a folytatást.

1. FÉLIDŐ

45. PERC: Bony lőhetett volna kapura, de a játékszer átcsúszott a lába alatt.

44. PERC: Gervinho cselezgetett közel a kapuhoz, majd Gradel lőtt, bele a blokkba.

43. PERC: Két percig csak adogattak a kolumbiaiak, majd kirúgták a labdát az alapvonalon túlra.

40. PERC: Küzdenek a felek, de gól nélkül.

36. PERC: Die tesztelte a kolumbiai védelmet, de a lövése megpattant, így Ospinának nem kellett védenie.

32. PERC: Ez se volt csúnya! Aurier a tizenhatoson belül vett át egy labdát, majd Yepes mellett megcsinálta a cselt, de a lövése erőtlenre sikeredett.

30. PERC: Jó a meccs, pörögnek a csapatok. Kolumbia és Elefántcsontpart játékában is benne van a gól.

28. PERC: Húúú mi maradt ki… Megint jól indultak meg a kolumbiaiak, majd Rodriguez betekert labdáját teljesen üresen vette le Gutierrez, de csúnyán mellé pörgetett. Tegyük hozzá, les volt, de nem intette be az asszisztens.

24. PERC: Tiote 25-ről szúrta kapura a lasztit, de jó másfél méterrel célt tévesztett. Senki sem támadta, így ez volt a legjobb megoldás.

21. PERC: Rodriguez szöglete után Barry ügyetlenül jött ki a kapujából, de ki tudta öklözni a játékszert, mielőtt lecsapott volna rá valamelyik kolumbiai.

16. PERC: Cuadrado viharzott el megint a szélen, Boka viszont kirúgta a labdát Gutierrez elől.

13. PERC: Egyelőre jobbak a kolumbiaiak, veszélyesek a szélről jövő beadásaik, de az afrikai védők egyelőre üzembiztosan teszik a dolgukat.

11. PERC: Zuniga cselezgetett a bal szélen, csúnyán be is fűzte Gervinhót. Védő létére szépen oldotta meg a helyzetet.

9. PERC: Gyorsan megindultak az elefántcsontpartiak, Gervinho vitte le a labdát az alapvonalig, de Armero szögletre mentett.

8. PERC: Megint veszélyes helyzet, ám Cuadrado centerezését lefülelték a védők.

6. PERC: Itt az első lövés, Gutierrez kapott labdát a tizenhatos vonalánál, de eltörte a labdát, így Barrynek nem kellett védenie.

3. PERC: Egyelőre lassan indul be a meccs. Kolumbia tartja a labdát, helyzet nélkül. Óvatosan kezdenek a csapatok.

1. PERC: Az afrikai együttes kezdte a mérkőzést.

Kolumbia sárga-fehérben, Elefántcsontpart zöldben játszik ma este.

Perceken belül kezdődik a találkozó, a csapatok már a pályán.

Előzetes: Mindkét együttes sikerrel vette az első fordulót: Kolumbia Armero, Gutiérrez és Rodriguez góljával magabiztos, 3-0-s győzelmet aratott Görögország ellen, míg Elefántcsontpart Bony és Gervinho találatával hátrányból fordítva verte 2-1-re Japánt.

“Ez a mérkőzés olyan lesz, mintha a csoport döntője lenne” – mondta az elefántcsontparti válogatott szövetségi kapitánya, Sabri Lamouchi. A 42 esztendős francia szakember szerint az a csapat, amelyik megnyeri a mérkőzést, gyakorlatilag továbbjut a csoportból.

Lamouchi kitért csapata legnagyobb sztárjára, a japánok ellen csereként beálló Didier Drogbára is, akinek kezdőcsapatba jelölésén erősen gondolkodik.

“Az emberek szeretik őt, de meg kell érteniük, hogy sérülésből tért vissza” – mondta Lamouci a 36 esztendős támadóról.

“Görögország ellen bizonyítottuk, hogy tudunk jól játszani, helyzeteket kialakítani, és be is lőjük azokat” – dicsérte együttesét a Kolumbiát irányító, 42 éves argentin José Pekerman, aki kifejtette, az első mérkőzésén minden játékosa úgy teljesített, ahogy elvárta, így csapata magabiztosan várja a folytatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik