Foci

Foci-vb: álljunk meg egy szóra!

És tisztázzunk valamit, valamint drukkoljunk helyesen!

Az ugye alapigazság, hogy ha nem akarjuk az egész napot zsörtölődésre elhasználni, ne olvassunk kommenteket. Ez mondjuk nagyjából olyan, mint amikor egy szenvedélyes dohányos le akar szokni a cigiről. Nehezen megy.

Kiváltképp akkor, ha szeretjük azt, amiről írunk, és befogadóak, kíváncsiak vagyunk mások véleményére is. Így hát könnyen rávesszük magunkat: na, még egy slukk, jelen esetben még egy görgetés lefelé belefér.

Azt nem tudjuk, hogy ha helyesírásból világbajnokságot rendeznénk, mi magyarok kijutnánk-e, nem ismerjük a nemzetközi mezőnyt. Talán a pótselejtezőn egy öngóllal, mondjuk. Könnyen lehet, hogy egy világversenyen mi lennénk a sötét lók lovak.

Még mielőtt leanyáznának a kommentelők (akiknek a bejegyzéseit nyilvánvalóan nem olvasom majd el :) ), ennek a bejegyzésnek nem a kioktatás a célja. Nem is egyfajta gőg vezérli, egyszerűen csak némi csalódottság.

Merthogy itt van ez a foci-vb, ahol 32 nemzet játékosai küzdenek: spanyolok, németek, angolok, franciák és a többiek. Mi pedig ezt látjuk a kommentek között:

Vagy éppen ezt:

Szóval csupa-csupa nagybetű. Még azt sem mondhatjuk, hogy ez az internetes nyelv része, esetleg a kommentelő sietett, hiszen egy nagybetűhöz plusz kézmozdulatra van szükség a billentyűzeten: shift.

Ez egy nagyon egyszerű szabály, a nemzetiségek neveit bizony kisbetűvel írjuk, hacsak nem a mondat elején áll az a bizonyos szó.

Kössek bele mindenbe, igaz?! Tipikus Magyar mentalitással vagyok megáldva, ugye? Nem, maximum magyarral, de azért bízom benne, hogy mégsem ez a helyzet.

S végül gyakoroljunk egy kis önkritikát! Olykor mi is elütünk egy s mást (az alábbi kommentelőnk idézte is egy bakinkat), s ilyenkor jól meg is kapjuk a magunkét:

Hát, így megy ez! :)

A vb résztvevői:

Brazília – brazilok (nem Brazilok)
Kamerun – kameruniak (nem Kameruniak)
Horvátország – horvátok (nem Horvátok)
Mexikó – mexikóiak (nem Mexikóiak)

Spanyolország – spanyolok (nem Spanyolok)
Hollandia – hollandok (nem Hollandok)
Ausztrália – ausztrálok (nem Ausztrálok)
Chile – chileiek (nem Chileiek)

Uruguay – uruguayiak (nem Uruguayiak)
Anglia – angolok (nem Angolok)
Olaszország – olaszok (nem Olaszok)
Costa Rica – Costa Rica-iak (itt nem soroljuk fel a megannyi lehetőséget, ellenben a hibát elnézzük)

Kolumbia – kolumbiaiak (nem Kolumbiaiak)
Görögország – görögök (nem Görögök)
Elefántcsontpart – elefántcsontpartiak (nem Elefántcsontpartiak)
Japán – japánok (nem Japánok)

Svájc – svájciak (nem Svájciak)
Franciaország – franciák (nem Franciák)
Ecuador – ecuadoriak (nem Ecuadoriak)
Honduras – hondurasiak (nem Hondurasiak)

Argentína – VIGYÁZAT!: argentinok (nem Argentinok, de még csak nem is Argentínok)
Irán – irániak (nem Irániak)
Nigéria – nigériaiak (nem Nigériaiak)
Bosznia-Hercegovina – bosnyákok (nem Bosnyákok)

Németország – németek (nem Németek)
Ghána – ghánaiak (nem Ghánaiak)
Egyesült Államok – amerikaiak (nem Amerikaiak)
Portugália – portugálok (nem Portugálok)

Belgium – belgák (nem Belgák)
Oroszország – oroszok (nem Oroszok)
Algéria – algériaiak (nem Algériaiak)
Koreai Köztársaság – koreaiak (nem Koreaiak)

Mi pedig magyarok vagyunk. Nem Magyarok!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik