A csoportkör első fordulójának talán egyik legpikánsabb összecsapását játszották éjjel a Maracana stadionban. Az elmúlt időben a vb-ken nem remeklő Argentína az elsőként szereplő bosnyákokkal csapott össze.
Az első találatra nem kellett sokat várni, a harmadik percben egy dél-amerikai szabadrúgásba Kolasinac ért bele szerencsétlenül, a labda pedig a kapuba pattant.
Fotó: Europress fotóügynökség
A folytatásban Argentína ráült az eredményre, a második félidő derekáig azonban nyílt maradt a találkozó egészen addig, míg Messi meg nem lódult, majd két remek cselt követően fel nem iratkozott a góllövők közé.
Bosznia ezt követően kedvét vesztette, Safet Susic átalakította a csapatot, ám ez sem segített, még akkor sem, ha a hajrában Ibisevic találatával szépített az európai gárda, hisz egyenlítésre már nem futotta.
Muhamed Besic, a Fradi légiósa végig a pályán volt, komolyabb hiba nélkül játszotta le a találkozót, s hellyel közzel jól tudta semlegesíteni Lionel Messit.
2. FÉLIDŐ:
90. PERC: Három perc: ennyi ideje maradt Boszniának az egyenlítésre.
87. PERC: Megerősítik védelmüket az argentinok, Agüero helyére Biglia áll be.
84. PERC: GÓÓL! Ibisevic mozgott le remekül emberéről majd a társtól kapott indítást Romero lábai között a kapuba passzolta. 2-1.
82. PERC: Kontra argentin-módra, melynek végén Kolasinac mentett szögletre Messi elől.
78. PERC: Messi beadásába Híguain tette bele a fejét, de irányítani már nem tudta a játékszert.
74. PERC: Hamradik cserelehetőségével is él Susic, Medunjanin veszi át Misimovic helyét.
73. PERC: Most már felszabadultan játszik az argentin együttes, elúszni látszik ez a meccs Boszniának.
71. PERC: Újabb csere Boszniánál, Hajrovic hagyja el a pályát, Visca pedig beáll.
69. PERC: Megjött a közönség hangja, talpon az egész Maracana. Közben cseréltek a bosnyákok, Mujdza helyét Ibisevic veszi át a gyepen.
65. PERC: GÓÓL! Messi – ahogyan azt a klubfutballban megszokhattuk – megindult, majd két remek cselt követően a 16-osról a kapuba talált. 2-0.
64. PERC: Messi végezte el a szabadot, de ez irtó gyengére sikeredett.
63. PERC: Spahic lépett oda hátulról keményen Agüerónak, és meg is kapja a megérdemelt sárga lapját.
61. PERC: Besic lőtt nagyon távolról, de ahogy az első félidőben, úgy most sem járt sikerrel.
58. PERC: Hajrovic nagyon él, ezúttal a kapu elé kanyarintott, ahol Fernandez saját kapusa elől tisztázott bedobásra.
55. PERC: Messi hozta helyzetbe Agüerót, aki nemes egyszerűséggel kirúgta a stadionból a labdát.
54. PERC: Ismét Hajrovic a középpontban, de ezúttal sem tudott túljárni Romero eszén.
50. PERC: Hajrovic végezhetett el jó 20-22 méterről szabadrúgást, de próbálkozása gyenge és pontatlan volt.
46. PERC: A bosnyákok kezdőrúgásával kezdetét vette a második játékrész. Kettőt cseréltek az argentinok a szünetben: Gago és Híguain álltak be Campagnaro és Maxi Rodriguez helyére.
1. FÉLIDŐ
45+1. PERC: Vége az első játékrésznek, vezet Argentína, de benne van a bosnyákok játékában az egyenlítés.
45. PERC: 1 perc a ráadás.
41. PERC: Lulic stukkolt a rövid alsó irányába egy szöglet után, Romerónak pedig nagyot kellett nyújtózkodnia, hogy bravúrral tudjon hárítani.
37. PERC: Bicakcic és Agüero fejeltek össze, mindkét játékost ápolni kellett.
33. PERC: Helyzet a másik kapu előtt, Dzeko lőtt félfordulatból, de nem találta el a ketrecet.
32. PERC: Egy újabb távoli löket, ezúttal Mascherano próbálkozott, Begovic azonban a helyén volt.
31. PERC: Maxi Rodriguez tüzelt jó 25-30 méterről, de döntő pillanatban elcsúszott és csúnyán a kapu fölé vágta a bőrt.
29. PERC: Safet Susic alakulata átvette az irányítás, a dél-amerikaiak kicsit ráültek az eredményre.
25. PERC: Rojo kapja a meccs első sárgáját egy rosszütemű becsúszásért.
23. PERC: Nagy taktikai harc folyik a pályán, mindkét csapat keresi a réseket, de jól zárnak a védelmek.
19. PERC: Messit egyelőre remekül hatástalanítja Besic és a bosnyák gárda.
15. PERC: Szabadrúgáshoz jutottak a bosnyákok, de Pjanic a sorfalba vágta a bőrt.
12. PERC: Feléledt a kezdeti sokkból az európai csapat, már kiegyenlítettebb a játék.
8. PERC: Bosznia egyenlített a szögletek számában, a beadást azonban Romero a mezőnybe öklözte.
6. PERC: Argentína végezhette el a meccs első szögletét, de Bosznia ezt most megúszta.
3. PERC: GÓÓL! Ez gyorsan ment, egy beadást követően Kolasinac ért szerencsétlenül a labdába, így szerzi meg a vezetést az argentin válogatott. 1-0.
1. PERC: A világbajnokságok történetében először szólalt meg a bosnyák himnusz, de a találkozót Argentína kezdte.
Előzetes: A szakértők a kétszeres aranyérmes argentinoktól az egész torna egyik leghatékonyabb támadó futballját várják elsősorban a nemzetközi sajtó által “mesés négyesnek” (Fab Four) nevezett, Lionel Messi, Gonzalo Higuaín, Sergio Agüero, Ángel Di María alkotta kvartettnek köszönhetően. A torna egyik nagy kérdése, hogy miként állítható meg ez a precízen működő gépezet, amelybe ráadásul beugrásra készen áll Ezequiel Lavezzi is, sőt sokak szerint Higuaín helye éppen miatta bizonytalanná vált.
Safet Susic, a bosnyákok szövetségi kapitánya a kerethirdetéskor még azt tervezete, hogy az argentinok játékának megnehezítése érdekében Messi személyes őrzőt kap, méghozzá a Ferencvárosban futballozó Muhamed Besic személyében. Azonban azóta saját bevallása szerint meggondolta magát, mert “nem szeretné csupán erre elpazarolni Besic képességeit”, noha alkalmasnak gondolná a feladatra.
Az európai gárda szakvezetője egyúttal azt is megígérte, hogy csapata nem megilletődötten fog pályára lépni, mi több: azt tűzte ki célul, hogy a legjobb 16 közé jusson.
Érdekesség, hogy a két csapat tavaly novemberben, amikor még nem volt ismert a vb csoportbeosztása, találkozott egymással barátságos mérkőzésen, s akkor 2-0-ra a dél-amerikaiak győztek.