Foci

Balotelli: Féljenek tőlünk

Az olasz válogatott balhés csatára az angolok legyőzése után elmondta, minden csapatnak félnie kell az Squadra Azzurrától.

Vasárnap hajnalban a vb egyik legizgalmasabb meccsét vívta Anglia és Olaszország: az 1-1-es első félidő után Mario Balotelli döntötte el a három pont sorsát.

Az AC MIlan fenegyereke természetesen kihasználta az alkalmat a lefújás után, hogy kicsit fényezze magát, és az olasz válogatottat, de egy fontos, vélhetően a csoport első helyéről döntő győzelem után el is fogadható.

“Nagyszerű élmény volt számomra, hiszen most játszottam először világbajnokságon – mondta a 23 éves támadó. – A gólomat a menyasszonyomnak, a családomnak, és a barátaimnak ajánlom.”

Fotó: Europress Fotóügynökség

“Lépésről lépésre haladunk előre. Anglia egy nagyon jó csapat, de mi jobban játszottunk, leküzdöttük a hőséget, de ami a legfontosabb, nyertünk. Minden csapatnak félnie kell tőlünk ezek után.”

A másik találat szerzője, Claudio Marchisio is azt nyilatkozta, hogy elviselhetetlen volt a hőség, ennek ellenére fontos sikeren vannak túl.

“Hosszú még az út, és nem is lehet biztosra menni egy meccsen sem. Láttuk, hogyan nyert Costa Rica Uruguay ellen, szóval a lehető legnagyobb odafigyeléssel kell játszani – nem jutottunk még túl a csoportból.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik