Foci

Suárez biztosan pályára lép a világbajnokságon

A májusban artroszkópos térdműtéten átesett Luis Suárez megerősítette, hogy pályára lép majd a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, de abban egyelőre nem biztos, hogy már az első két mérkőzésen bevethető lesz.

Alberto Pan, az uruguayi válogatott orvosa egy hete optimistább volt, ő akkor azt mondta, hogy Suárez már a Costa Rica-iak elleni szombati világbajnoki mérkőzésen tudja majd vállalni a játékot, mert minden mozdulatot, feladatot fájdalommentesen végez.

A gólerős csatár ugyanakkor egy friss nyilatkozatában cáfolta, hogy liverpooli csapattársainak azt üzente volna: az angolok elleni, 19-ei mérkőzésre kétséget kizáróan rendben lesz.

Fotó: Europress fotóügynökség

“Soha nem állítottam ezt. Műtétem napján üzenetet váltottam Stevie-vel (Gerrard) és Glennel (Johnson). Azt mondták, remélik, hogy Brazíliában látjuk egymást. Én pedig azt válaszoltam, hogy persze, ott találkozunk. Ez azért nem teljesen ugyanaz. Soha nem állítottam, hogy biztosan játszani fogok (ellenük)” – reagált  a Guardianben megjelent cikkre.

Suárez, a Premier League 27 éves gólkirálya az egyik vezéralakja volt a legutóbbi világbajnokságon negyedik helyezett, illetve a 2011-ben Copa Americát nyert uruguayi csapatnak, és most is elsősorban tőle, illetve Edinson Cavanitól várják a találatokat a szakemberek.

Az uruguayiak a Costa Rica-iak és az angolok elleni mérkőzésüket követően 24-én az olaszokkal csapnak össze a csoportszakaszban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik