Foci

Gera: 40 éves koromig folytatnám

Gera Zoltán, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi vezéregyéniségének jövőjét egyelőre kételyek övezik.

“Szívem szerint maradnék a szigetországban, már csak azért is, mert a lányom kint jár iskolába. Több angol ajánlatom van, elsősorban a második vonalból, ahol egy Derby Countyhoz hasonló, játékosan focizó csapathoz szívesen mennék” – nyilatkozott a borsonline.hu-nak a középpályás.

Mint ahogy arról tegnap beszámoltunk, Gera azt is elmondta, a Ferencváros nem tett érte ajánlatot, de ez még nem is lenne aktuális.

Fotó: Europress fotóügynökség

Arra a kérdésre, hogy beszélt-e már Pintér Attilával azt válaszolta, hogy nem, de nem is érzi már magát a válogatottba illőnek.

“Az a legfontosabb, hogy játékba lendüljek, ugyanakkor fiatalodik a magyar csapat, nem hiszem, hogy éppen egy harmincöt éves játékosra lenne szükség.”

Végül a jövőjéről kérdezték Gerát, aki elárulta, pályafutása befejeztével könnyen lehet, hogy trénernek áll.

“Egyelőre a jelenre összpontosítok, arra, hogy újra bizonyíthassak. A legszívesebben negyven-évesen is fociznék, annyira szeretek játszani. A jövőt is a futballban képzelem el, szívesen edzősködnék. Ki tudja, talán egyszer leülhetek a West Brom kispadjára.”

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik