Foci

“Annyit kérek a válogatottól, legalább fussák ki magukat”

Garaba Imre, korábbi 82-szeres magyar válogatott játékos a Nemzeti Sportnak nyilatkozott a hazai futball jelenlegi helyzetéről.

“Egyszerűen érthetetlen, hogy ezek a profinak mondott játékosok hogyan tudnak ilyen unottan, egykedvűen, lélektelenül futballozni, mint tették azt az albánok ellen. Az arcukra volt írva, hogy muszájból léptek pályára, hogy már gyakorlatilag vakáción vannak, és egyszerűen csak túl akarnak lenni a kötelező penzumon” – mondta indulatosan Garaba a Nemzeti Sportnak.

A magyar nemzeti csapat egykor meghatározó alakjának meglátása szerint, ha ez a maximum, akkor szörnyű helyzetben van a magyar futball.

Nem kérek tőlük semmi mást a sok millió szurkoló nevében, csak azt, hogy legalább fussák ki magukat a címeres mezben. De alighanem naiv gondolat ez is. Tele van a zsebük, luxusautókkal karamboloznak, tilosban parkolnak, rongyot ráznak, és zsebből megvesznek mindenkit. A szurkolókat nem lehet becsapni.”

Fotó: MTI

Garaba szót ejtett a kapitánykérdésről is. Elmondta, véleménye szerint rosszul döntött a szövetség, amikor Pintér Attilát nevezték ki a gárda élére.

“Egervári Sándor vezetésével legalább elértük az európai középmezőny alját. És ez még akkor is igaz, ha volt az a romániai és hollandiai fájó vereség. Kimondom, én már most visszasírom Egervárit. Lesznek majd, akik vitatkoznak velem, mondván, Pintér Attilának időt kell hagyni a csapatépítésre, a bizonyításra. De én nem látom, hogy ő alkalmas lenne erre a feladatra” – tette hozzá a szakember.

A válogatott ma este 20 óra 30 perctől lép pályára Kazahsztán ellen. Olvasóink véleménye szerint a csapat vagy döntetlent játszik soron következő vetélytársával, vagy egy szerencsés góllal fog nyerni.

A bővebb interjút az nso.hu-n, a teljes beszélgetést pedig a Nemzeti Sport szombati számában olvashatják el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik