Foci

Bíróság elé áll a Barca Neymar ügyében

Az FC Barcelona képviselőinek, illetve a korábbi elnök Sandro Rosellnek is meg kell jelennie jövő pénteken egy madridi bíróságon, hogy választ adjanak a brazil labdarúgójuk, Neymar átigazolása kapcsán felmerült adócsalás vádjára.

A bírósági idézés szerint Pablo Ruz bíró előtt arra kell felelniük, hogy mekkora összeget nem fizetett be a klub a Neymar szerződtetése által keletkezett adóterhekből. A vádak szerint 2011-ben 2,4, 2013-ban 6,7, idén pedig további 2,6 millió euró adót nem vallott be az egyesület.

Korábbi közleménye szerint a klub Neymart 57 millió euróért vásárolta meg a brazil Santostól, s ebből az összegből 10 milliót már 2011-ben kifizetett foglalóként. A Barcelona sokáig kitartott amellett, hogy ez volt a vételár, ám később jelezte, hogy mindennel együtt 86 millió eurónál is többet fizettek a csatárért.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A katalán egyesületet az egyik klubtag jelentette fel januárban, azt állítva, hogy hamis szerződéssel eltitkolta, mennyit is fizetett valójában a brazil csatárért. Ezt követően Rosell lemondott az elnöki posztról, ám tagadta, hogy bármit is eltitkoltak volna. Februárban aztán a spanyol hatóságok bejelentették, hogy adócsalás vádjával eljárást indítanak a Barcelona ellen.

A klub ezek után is tagadta a vádakat, ugyanakkor 13,6 millió euró adót befizetett utólag, az indoklás szerint elővigyázatossági okokból. A befizetés mellett egy kiegészítő adóbevallást is benyújtott az egyesület, mert jogászai szerint fennáll a veszély, hogy a megkötött szerződések után járó pénzügyi kötelezettségek többféleképpen értelmezhetők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik