Foci

Kikapott, de bajnok a Debrecen

A Budapest Honvéd 2-0-ra nyert DVSC otthonában, ám a hajdúságiak ennek ellenére is a tabella élén zártak jobb gólkülönbségüknek köszönhetően. A Győri ETO a Mezőkövesdet győzte le 5-0-ra.

Bajnokavatásra készültek Debrecenben és nem csoda, ugyanis csoda kellett volna ahhoz, hogy ne a DVSC-TEVA legyen a bajnok, mivel a fordulót megelőzően 14-gyel volt jobb a Loki gólkülönbsége, mint a címvédő ETO-é. A hazaiak a szépszámú közönség előtt elkapták a fonalat és sorra vezették a veszélyes akciókat, azonban a befejezésekbe rendre hiba csúszott, így 45 percnyi játék után még mindig 0-0 volt az eredmény.

A fordulás után is a debreceniek voltak aktívabbak támadásban, az 50. percben pedig ismét nagy lehetőség adódott a DVSC-TEVA előtt, de Kulcsár egy szép cselsorozat után a kapu mellé lőtt. Amilyen a foci, a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, Vernes a 64. percben talált be egy kontra végén. A hajrá kezdetén Korhut előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Kemenes lábbal védeni tudott. Hiába próbálkozott az utolsó pillanatokig, nem tudott betalálni a Loki – két büntetőt sem adtak meg a hazaiaknak -, sőt, a legvégén még egy kavarodás végén Lőrinczy állította be a 0-2-es végeredményt. A végén lökdösődés alakult ki a pályán, a debreceniek vonták kérdőre Andó-Szabó játékvezetőt.


Kulcsár Tamásék csak helyzetekig jutottak, gólig nem
Fotó: MTI

Pár perc elteltével aztán megkezdődött a bajnoki ünneplés. A debreceni csapat az elsötétített arénában felvonult a lelátóra a díszpáholyhoz, ahol Orbán Viktor miniszterelnök akasztotta a játékosok, illetve Kondás Elemér vezetőedző nyakába az aranyérmet. A bajnoki elsőségért járó kupát a kormányfő és Kósa Lajos polgármester nyújtotta át Szakály Péter csapatkapitánynak és Kondás Elemérnek.

A sajtótájékoztatón a hazai csapat vezetőedzője úgy értékelt, hogy uralták, a pályát, ugyanakkor az ellenfél veszélyes kontrákkal támadott.

“Jól indult a mérkőzés, aztán később is sok helyzetünk volt, de azokat nem tudtuk kihasználni – mondta Kondás Elemér. – Ami az utolsó percekben történt, az számomra érthetetlen, nem akarom kommentálni” – tette hozzá. A tréner gratulált a csapatának az egész szezonban nyújtott teljesítményéért.

Ez a DVSC-TEVA hetedik bajnoki címe, a 2011-12-es szezon után lett újra aranyérmes a csapat.

Eredmény – OTP Bank Liga, 30. forduló

Nagyerdei Stadion, 20 000 néző, v.: Andó-Szabó

Debrecen – Budapest Honvéd 0-2 (0-0)

Debrecen: Novakovic – Brkovic, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Bouadla (Tisza 87.), Zsidai, Szakály P. – Kulcsár (Mihelic 67., Dombi 78.), Sidibe

Honvéd: Kemenes – Botka, Lovric, Ignjatovic, Baráth – Nagy, Csábi, Vernes (Lőrinczy 74.), Kapacina (Zivanovic a szünetben), Vécsei – Holender (Bobál D. 86.)

Gólszerzők: Vernes (63.), Lőrinczy (93.)

Sárga lap: Vernes (71.), Baráth (73.), Vécsei (90.)

Ezzel egy időben rendezték a címvédő Győr és a már kiesett Mezőkövesd találkozóját, az ETO pedig nem remegett meg a győzelmi kényszerben, az első félidőben két hazai szabadrúgást is gól követett, így már a szünetig megnyugtató előnybe kerültek a Rába-partiak – a meccset Gyirmóton rendezték.

Nem hozott túl sok izgalmat a második félidő eleje, igaz, az mindenképpen pozitívum, hogy a két vezetőedző több fiatal is lehetőséget adott, több újoncot is avattak a csapatok. Az utolsó negyedórában járt már a mérkőzés, amikor újabb három gólt rámolt be ellenfelének a Győr, előbb Trajkovic, majd Dordevic, végül a távolról beköszönő Kronaveter volt eredményes – 5-0 lett a vége, de ez is kevés volt az ETO-nak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 30. forduló

Gyirmót, 3000 néző, v.: Erdős

Győri ETO FC – Mezőkövesd-Zsóry 5-0 (2-0)

Győr: Pogasic – Wolfe, Lang (Djordjevic, 57.), Had, Völgyi – Trajkovic, Kamber, Kronaveter – Dudás (Illés, 62.), Burgos, Andric (Mervó, 67.)

Mezőkövesd: Horváth T. – Búrány, Velicky (Szilvási, 83.), Fótyik, Gévay – Melczer V. (Csirmaz, 69.), Hegedűs D., Bognár, Takács P., Harsányi – Balajti (Menougong, a szünetben)

Gólszerzők: Lang (28.), Wolfe (36.), Trajkovic (79.), Djordjevic (82.), Kronaveter (88.)

Sárga lap: Kronaveter (37.), illetve Takács P. (20.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik