A megmozdulás résztvevői jórészt őslakosok voltak, de számos hajléktalan, idős és gyerek is velük együtt tiltakozott. A demonstrálók békésen meneteltek a világbajnokság brazíliavárosi helyszíne, a Nemzeti Stadion felé. Miután a rendőrök könnygázt vetettek be ellenük, néhányan kövekkel kezdték dobálni a hatóság embereit.
Előzőleg mintegy ötszáz, hagyományos öltözetet viselő őslakos felmászott a törvényhozás épületének tetejére és ott tiltakozott a torna megrendezésére fordított jelentős összegek miatt.
Brazíliában a világbajnoksággal kapcsolatos hatalmas kiadások miatt sokan a hatóságok ellen fordultak és elpártoltak a nagyszabású sporteseménytől. Az utóbbi hónapokban és hetekben sok erőszakba torkolló tüntetés volt. A demonstrálók azzal vádolják a kormányt, hogy túl sok pénzt ölt a projektbe és elhanyagol más fontos területeket.
A dél-amerikai országban az utóbbi években jelentősen romlott a közbiztonság, egy kedden ismertetett jelentés szerint 2012-ben több mint 56 300-an, vagyis 2011-hez képest hét százalékkal többen váltak gyilkosság áldozatává. A tanulmány szerint 1980 óta nem voltak ilyen rosszak a statisztikák.
A belügyminisztériumtól származó adatok szerint a százezer lakosra jutó átlagosan 29 emberöléssel Brazíliában az egyik legmagasabb a gyilkossági ráta. A számok 50-100-szor magasabbak, mint a fejlett országokban, például Japánban. Az északkeleti Alagoas szövetségi államban a legrosszabb a helyzet, ott 2012-ben 64,6 gyilkosság jutott százezer főre.
A labdarúgó-világbajnoksággal kapcsolatban a Ferenc pápa és az Egyesült Államok vatikáni képviselete által támogatott apácák nemrég felhívták a figyelmet arra, hogy a tornára érkező jelentős számú turista miatt kiterjedtebbé válhat az emberkereskedelem, és nőhet a szexuális turizmus, illetve a rabszolgamunkára vagy prostitúcióra kényszerített emberek száma.