Foci

Pintér Attila panaszkodott és szerinte Dánia az esélyes

Hétfőn Debrecenben a csütörtöki felkészülséi mérkőzés jegyében már két edzést és egy sajtótájékoztatót is maga mögött tudhatott a magyar labdarúgó-válogatott és a szakmai stáb.

A kerettagok csaknem hiánytalanul megjelentek Debrecenben, akadt azért egy-két hiányzó – számolt be az mlsz.hu. Megyeri Balázs térdsérülés miatt nem utazott Debrecenbe, míg Gulácsi Péter hétfőn csak az esti órákban csatlakozott a kerethez, amelynek Pintér Attila szövetségi kapitány és stábja az Oláh Gábor utcai ex-DVSC pályán két edzést tartott. A késő délutáni programba egy sajtótájékoztató is belefért.

„Ki kell mondani, bármennyire is nem szeretnénk ennek a mérkőzésnek az esélyese inkább a dán csapat, de az új debreceni stadionba várható telt ház felénk billentheti a mérleg nyelvét. Ehhez azonban olyan szervezettnek kell lenni, mint amit a dán válogatott volt az utóbbi tizennégy évben, Morten Olsen szövetségi kapitány keze alatt” – mondta Pintér Attila a mérkőzésről, majd kitért a válogatott sokakat megosztó összetartásaira is.

“Voltak az összetartások és itt erre egy picit bővebben kitérnék. Stratégiai döntés volt, amikor elvállaltam ezt a megtisztelő kapitányi félkérést, hogy két nap nem elég, hogy a válogatottat fel tudjuk úgy építeni, hogy minél eredményesebb tudjon lenni. Ezért úgy gondoltuk, az összetartások nagyon-nagyon fontosak, hiszen e nélkül a válogatott nem tud eredményes szerepelni. Különböző okok végett ezek az összetartások elmaradtak, ami nagyon-nagyon fog hiányozni. Meg kell említsem, nem tudom mire lesz elég ez a három nap. Ha a játékosok nem folyamatosan kapják azokat a taktikai elemeket, amelyekkel fel tudjuk építeni a válogatottat, akkor a saját dolgunkat nehezítjük meg és ez semmilyen szempontból nem jó” – tért ki némi panaszkodással a hangjában a kapitány a tavasszal elmaradó és addig szerinte jól működő rendszeres összetartások hiányára.

Na ilyen előzmények után várjuk a csütörtöki meccset, ahol valóban nem mi vagyunk az esélyesek, hiszen azon a FIFA világranglistán, ahol a dánok 23. helyen állnak, mi aktuálisan a 45. pozícióba vagyunk rangsorolva.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik