Foci

Gera Zoli búcsúzik Birminghamtől

Angol lapinformációk szerint a magyar légiós a nyáron elhagyja a West Bromwich Albiont. Vasárnap, a Premier League utolsó fordulójában játék nélkül búcsúzik a klubtól.

Gera Zoltánnak a szezon végén lejár a szerződése jelenlegi alakulatával, amely nagy valószínűséggel nem kíván vele szerződést hosszabbítani.

A búcsú pillanatai nem lehetnek majd túl felemelőek a magyar középpályás számára, hiszen sérülése miatt nem léphet pályára a Stoke elleni összecsapáson.

“Zoli az izomsérülése óta, egy hónapja nem készül velünk, így szinte lehetetlen, hogy pályára lépjen vasárnap” – nyilatkozott Pepe Mel, a WBA menedzsere.

Fotó: Europress fotóügynökség

Gera Zoltán egyébként kedvenccé nőtte ki magát Birminghamben. Először 2004-ben érkezett a West Bromhoz a Ferencvárostól, s négy év alatt 135 mérkőzésen lépett pályára, ezeken a meccseken pedig 21 gólt szerzett.

Másodszor 2011-ben kötött szerződést a birminghami alakulattal, ám a mái napig mindössze harmincszor kapott lehetőséget azóta a csapatban sorozatos sérülései miatt.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hol folytatja pályáafutását Gera, de az biztos, hogy hazatérni nem szeretne.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik