Foci

Drámai EL-elődöntők, Benfica-Sevilla finálé lesz Torinóban

Hiába egykapuzott a második félidőben, s játszott bő húsz percen keresztül emberelőnyben a Juventus, nem tudta legyőzni hazai pályán a Benficát az Európa Liga elődöntőjének visszavágóján. A Valencia a hosszabbítás utolsó percéig továbbjutásra állt, a Sevilla viszont a 94. percben gólt szerzett, s a fináléba jutott.

Az odavágón egy kései portugál góllal szenvedett el 2-1-es vereséget a Juventus a Benfica vendégeként, így legalább egy góllal le kellett volna győznie riválisát a második meccsen.

Az első játékrészben többet volt a labda a Zebráknál, ám nagy helyzetig nem tudtak eljutni a torinóiak, míg a Benfica kontrákkal veszélyeztetett, de Buffon kapuja is érintetlen maradt.

Fotó: Europress fotóügynökség

A szünet után szakadó esőben folytatták a találkozót a felek, a házigazda pedig nekiesett ellenfelének, a jól védekező portugálok azonban rendre meghiúsították a Juventus akcióit.

A 67. percben aztán Enzo Perez megkapta második sárga lapját, így tíz emberre fogyatkoztak a vendégek, ami nagy esélynek mutatkozott torinói szemszögből.

Fotó: Europress fotóügynökség

A Juve megnyomta a hajrát, ám az utolsó passzok sorra pontatlanok voltak, Osvaldo gólját pedig les miatt nem adta meg a játékvezető.

A hajrára elszabadultak az indulatok, a kispadoknál Vucinic és Markovic szólalkozott össze, a bíró pedig mindkettejüket piros lappal az öltözőbe küldte.

Az utolsó tíz percben rengeteg volt az ápolás, Gaitan fejsérülés miatt a hosszabbítás perceiben már nem volt a pályán, a Benfica azonban kilenc emberrel is kihúzta, s ők jutottak a döntőbe.

Fotó: Europress fotóügynökség

A Valencia nem könnyű helyzetből várhatta a visszavágót, hisz az első meccsen 2-0-s vereségbe szaladtak bele Sevillában, így legalább hármat kellett rúgniuk a döntőbe jutáshoz, úgy hogy közben egyet se kapjon.

A házigazdák jól kezdték az összecsapást, hisz már az első félidő derekára Feghouli góljával és Beto öngóljával már 2-0-ra vezettek, ami azt jelentette, hogy ledolgozták a hátrányukat.

Fotó: Europress fotóügynökség

A második játékrészben tovább uralta a játékot a Valencia, s Mathieu 69. percben szerzett góljával már 3-0 állt az eredményjelzőn.

Szinte már mindenki a lefújást várta, amikor a kínkeservesen küzdő Sevilla Mbia révén gólt szerzett a hosszabbítás utolsó percében, így nem a Valencia, hanem a vendégek jutottak a fináléba.

Fotó: Europress fotóügynökség

Eredmények – Európa Liga, elődöntő, visszavágók:

Juventus (olasz)-Benfica (portugál) 0-0
kiállítva: Vucinic (89., pályán kívül), illetve Pérez (67.), Markovic (89., pályán kívül)
Továbbjutott: a Benfica, 2-1-es összesítéssel.

Valencia (spanyol)-Sevilla (spanyol) 3-1 (2-0)
gól: Feghouli (14.), Jonas (26.), Mathieu (69.), illetve Mbia (94.)
Továbbjutott: a Sevilla, 3-3-as összesítéssel, idegenben lőtt góllal.

Videó – A Juventus-Benfica összefoglalója


Videó – A Valencia-Sevilla összefoglalója


Ajánlott videó

Olvasói sztorik