Foci

Oda-vissza verte a Lokit a Videoton

Gyurcsó Ádám (gyurcsó ádám, )
Gyurcsó Ádám (gyurcsó ádám, )

Kettős győzelemmel jutott be a labdarúgó Ligakupa döntőjébe a tavalyi döntős székesfehérvári együttes. Kedden 1-0-ra nyertek a piros-kékek, Gyurcsó Ádám lőtte a győztes gólt.

Mivel a múlt héten, a labdarúgó Ligakupa elődöntőjének odavágóján a székesfehérváriak 5-1-re nyertek Debrecenben, így mondhatni csak formalitás volt a keddi visszavágó. Ennek megfelelően a hazaiak és a vendégek vezetőedzője, José Gomes, illetve Kondás Elemér is lehetőséget adott azoknak a játékosoknak, akik a bajnokságban kevesebb lehetőséget szoktak kapni.


Gyurcsó Ádám szerezte a találkozó egyetlen gólját
Fotó: vidi.hu

Mozgalmasan indult a mérkőzés, a Loki már a középkezdés után pár másodperccel megszerezhette volna a vezetést, majd a 14. percben Lupeta találta el a keresztlécet. Utóbbi helyzet kapcsán meg kell jegyezni, a televíziós felvételek alapján nem kizárt, hogy a labda a gólvonal mögé pattant, de a játékvezető nem ítélt gólt. A félidő hajrájában született meg a találkozó első  – és mint később kiderült, egyetlen – találata: Gyurcsó kapott remek ütemű kiugratást, a labdát még eltolta a kapus mellett, majd az üresen maradt kapuba gurított (1-0).

A második felvonás kissé döcögősen indult, majd Kovács István törte meg a csendet, a fiatal játékos ugyan a kapusba lőtt az 58. percben, a labda azonban felperdült Verpeczről, de végül a keresztléc kisegítette a hálóőrt. Szűk negyedórával később Tisza vállalkozott lövésre a 16-os sarkáról, de ő is a lécet találta el.

A folytatásban már nem született gól, a Videoton 6-1-es összesítéssel, kettős győzelemmel jutott be a Ligakupa fináléjába. Ellenfele a DVTK vagy a Ferencváros lesz, ott szerdán rendezik a visszavágót, a miskolciak 2-1-re nyerték meg az első, budapesti mérkőzést.

Eredmény – Ligakupa, elődöntő, 2. mérkőzés

Videoton – DVSC-TEVA 1-0 (1-0)
Gólszerző: Gyurcsó (39.)

Továbbjutott: a Videoton, kettős győzelemmel, 6-1-es gólkülönbséggel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik