Foci
Lencse László (lencse lászló, )

Szombaton törleszthet a Fradi

Sport24
Sport24

2014. 04. 12. 10:32

A Ferencváros azt a Puskás Akadémiát fogadja az NB I.-ben, amelytől az ősszel kikapott.


Lencse László az ősszel duplázott az FTC ellen
Fotó: pfla.hu

Pénteken egy felejthető mérkőzéssel rajtolt el a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulója, amely szombaton kora délután a Ferencváros – Puskás Akadémia összecsapással folytatódik. Ősszel az újonc nagy meglepetésre 3-1-re nyert a zöld-fehérek ellen Székesfehérváron, a fővárosiaknak így van törlesztenivalójuk.

„A Ferencváros korábban sok pontot vesztett a tabellán hátul álló csapatok ellen. Most hasonló helyzetben leszünk, nehéz mérkőzés vár ránk a Puskás Akadémia ellen. Arra kell törekednünk, hogy a kapu közelében ne kövessünk el technikai hibákat, és az utolsó passzoknak tökéletesnek kell lenniük. Az ilyen csapatok általában beállnak ellenünk védekezni. Ettől azonban nem kell megijednünk, ez egy természetes dolog, a játékosok tudják, hogy mit várok tőlük, ebben a szituációban is türelmesnek kell maradniuk. Ahogy minden meccsen, úgy most is lesznek helyzeteink. A védekezésünk már stabil, kevés gólt kapunk, most a támadójátékban kell javulnunk” – idézi a fradi.hu Thomas Dollt, a ferencvárosiak vezetőedzőjét.

Kollégája, a Puskás Akadémiát irányító Benczés Miklós nem kertelt a pfla.hu-nak adott nyilatkozatában: nehéz mérkőzésre számít.

„A Ferencváros jó formában van, a múlt héten rangadót is nyert, úgy tűnik, kezd összeállni a Doll-csapat. Kiválóan játszik a vezérük, Leonardo is, aki nagyon jól mozgatja a csapatot, és nagyon kellemetlen ellene játszani, mert nagyon technikás, éppen ezért kiszámíthatatlan. De rajta kívül is több erőssége van a ferencvárosiaknak. (…) Ahhoz, hogy eredményesek legyünk, nagyon fontos, hogy egymást kisegítve, önfeláldozóan védekezzünk, hiszen a Fradira jellemző, különösen hazai pályán, hogy nagy nyomás alatt tartja az ellenfelet, várhatóan most is ezzel a céllal lép pályára.”

A játéknap során pályára lép a dobogón tanyázó csapatok közül kettő is: a listavezető Debrecen az MTK otthonába látogat, míg az utóbbi időben csapnivalóan teljesítő Videoton a Lombard Pápát fogadja. Ezek mellett még Mezőkövesd – Paks és DVTK – Kaposvár találkozókat rendeznek.

A szombati menü

Ferencváros-Puskás Akadémia 14.00, v.: Erdős
Mezőkövesd-Zsóry FC – MVM Paks 16.00, v.: Farkas
Videoton FC-Lombard Pápa Termál FC 16.00, v.: Németh
Diósgyőri VTK-Kaposvári Rákóczi 18.00, v.: Becséri
MTK Budapest – DVSC-TEVA 20.00, v.: Vad II

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Thromboembol in blood vessel. Clot formation, 3D illustration
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.