Foci

A Real Madrid túlélte a dortmundi pánikot

A Real Madrid kizárólag jó szerencséjének köszönhette, hogy nem lett a BL történelem negatív csúcstartója.

Egri Viktor, a Digi Sport kommentátora a Dortmund-Real Madrid (2-0) BL negyeddöntő visszavágó hajrájában azt a rendkívül találó szójátékot buggyantotta ki magából, hogy idézzük: “meglehet, a Dortmundiak a végén elsüllyednek az örményben…”.

És valóban. Jürgen Klopp edző kedd reggel még irrealitásnak tűnő álmodozása – miszerint a BL történelemben elsőként megpróbálnak három gólos hátrányból továbbjutni – a Dortmund fantasztikus játékának köszönhetően akár realitássá is válhatott volna. Hacsak nincs az örmény Mhitarjan.

A középpályás akár egymaga könnyűszerrel egalizálhatta volna a madridi hátrányt, de három alkalommal is ordító gólhelyzetben hibázott. Nem nagyokat, de éppen eleget, éppen annyit, hogy nem jött össze a csoda.

Videó – Reus első:

Ettől még a 91. percben is látható pánikban ugrált a sérülése miatt nem játszó C. Ronaldo a kispadon, mert a hosszabbítást érő harmadik találat az utolsó pillanatig ott lógott a levegőben. Tegyük hozzá gyorsan éppúgy, mint egy, a mérkőzés végén teljesen kinyíló dortmundi védelem közt végigvitt góllal záródó madridi kontra – de egyik sem jött össze….

Videó – És második gólja:

“Sérült játékosom Subotic a mérkőzést követően úgy fogalmazott, büszke, hogy része ennek a csapatnak  – én ugyan így érzek. Még senkinek sem sikerült 3-0-as vereségből fordítania a BL egyenes kieséses szakaszában – sajnos nekünk sem. 100 százalékot adtunk magunkból, egyértelműen jobbak voltunk ellenfelünknél, tényleg több gólt kellett volna rúgnunk, ennek ellenére senkit nem tudok hibáztatni, mert a teljesítményünk így is fantasztikus volt” – tett tanúbizonyságot edzői nagyságból Klopp a mérkőzést követően.

Carlo Ancelotti inkább tűnt megkönnyebbültnek, mint elégedettnek a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. “Ez az éjszaka hatalmas szenvedés volt, de a lényeg, hogy a végén mi örülhettünk. A meccs kulcspillanata volt, hogy a büntetőt kihagytuk, aztán a játék első felében túl sok labdát adtunk el, de szünet után feljavultunk. Cristiano Ronaldo rendben volt, de a játékát inkább nem kockáztattuk ma este. Majd az elődöntőben, ahol bárki is lesz az ellenfelünk rettentő nehéz dolgunk lesz” – értékelt tömören az olasz edző..

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Borussia Dortmund (német) – Real Madrid (spanyol) 2-0 (2-0)
Gólszerző: Reus (24., 37.)

Továbbjutott: a Real Madrid, 3-2-vel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik