labdarúgás (labdarúgás, )
Foci sport

A hajrában csikarta ki a győzelmet az U19-es válogatott

U19-es labdarúgó-válogatottunk 1-0-ra győzte le Ciprust a hazai pályán zajló felkészülési mérkőzésen.

A mieink nagy elánnal vetették bele magukat a találkozóba, már az első fél órában többször is megszerezhettük volna a vezetést, a szünetig azonban mégsem esett gól.

A második játékrészre nem sokat változott a játék képe, a hajráig azonban nem sikerült a ciprusiak kapujába találni. Két perccel a rendes játékidő vége előtt jött az áttörés, Berecz Zsombor beadására Mervó Bence érkezett remekül, s öt méterről a kapuba helyezett.

Fotó: mlsz.hu

A két csapat csütörtökön 17 órától ismét megmérkőzik egymással Telkiben.

“Agresszív, kemény futballt játszottak a ciprusiak, és ennek bizony nem volt könnyű megtalálni az ellenszerét” – mondta a meccs után az mlsz.hu-nak Mészöly Géza. “Túlságosan görcsösek voltunk támadásban, nem voltunk kellően türelmesek, és ezúttal a frissesség is hiányzott a csapatból. Mindenképpen pozitívum, hogy ismét bizonyítottuk, ez egy győztes mentalitású társaság, és még ha nem is megy igazán a játék, meg tudjuk nyerni a meccseinket. Végig azt éreztem a kispadon, hogy meglesz a győzelem, és a végén góllá is érett a fölényünk. Bízom benne, hogy csütörtökön játékban, kreativitásban sikerül javítanunk, és ez eredményesebb játékkal is párosul majd.”

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.