Foci

Hat év után nyert Kispesten a Diósgyőr

Az OTP Bank Liga 23. fordulójában a miskolciak fordítva nyertek 2-1-re a Honvéd otthonában.

A DVTK számára nem volt túl jó előjel, hogy legutóbb 2008. 03. 28-án tudtak nyerni a Bozsik Stadionban: akkor a piros-fehérek a japán Homma Kazuo találatval szerezték meg a három pontot, azóta viszont zsinórban négyszer nyerrt hazai pályán a Honvéd.

Ez a sorozat most megszakadt, bár a hazaiak szereztek vezetést Zivanovic révén a 9. percben. A folytatásban viszont kevés helyzet akadt, többnyire a mezőnyben folyt a játék, egy komoly ziccer kivételével, és ezt ki is használták a vendégek.

Fotó: Europress Fotóügynökség

A 21. percben Gosztonyi remek labdát adott Bacsának, a fiatal támadó pedig önzetlenül Futács elé tálalt, akinek már könnyű dolga volt (1-1).

A szünet után a szerencse is a Diósgyőr mellé állt, hiszen Gosztonyi szabadrúgása a felső lécről vágódott le, a labda pedig Kostic mellkasáról a hálóba került (1-2).

A vezetés birtokában a vendégek átadták a teret a Honvédnak, de piros-feketék nem tudtak mit kezdeni fölényükkel, így a DVTK 2008 után nyert ismét Kispesten.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló

Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Zivanovic (9.), illetve Futács (21.), Kostic (60.)
Sárga lap: Zivanovic (13.), Ikenne-King (23.), Ignjatovic (64.), Mancini (79.), illetve Barczi (36.), Husic (45.), Kostic (65.), Grumic (73.), Kádár (75.)

Budapest Honvéd: Kemenes – Ikenne-King (Nagy G., 27.), Ignjatovic, Lovric, Baráth – Vécsei, Hidi, Zivanovic (Mancini, 78.) – Job (Prosser, 55.), Bonazzoli, Lupoli

Diósgyőri VTK: Rados – Eperjesi, Vadász, Kádár, Husic – Gosztonyi (Abdouraman, 67.), Elek Á., Marjanovic (Kostic, 60.), Barczi – Futács (Grumic, 44.), Bacsa

Ajánlott videó

Olvasói sztorik