Foci

Granadában nyert a Levante

A Levante elvitte a három pontot Granadából a spanyol labdarúgó-bajnokság 31. fordulójának hétfői mérkőzésén. A sereghajtó Betis hiába vezetett sokáig, kikapott a Málagától.

A valenciai együttes idegenben közel 50 százalékos teljesítményt nyújt a szezonban, míg a Granada otthon nem túl acélos mérleggel állt, hiszen hat siker és egy döntetlen mellett nyolcszor szenvedtek vereséget.

Hétfőn ezt a statisztikát tovább rontották, mivel a Levante két gólt lőve legyőzte a piros-fehéreket. Az első félidő még nem hozott gólt a találkozón, a második viszont igen: a 48. percben előbb Navarro ünnepelhetett gólt, majd Lopez a 88. percben beállította a végeredményt.

Győzelmével a Levante a 9. helyre lépett előre.

Fotó: Europress Fotóügynökség

Késő este aztán a sereghajtó Betis a Málaga ellen próbálta meg gyarapítani pontjai számát, de ez nem sikerült. Pedig a sevillai zöld-fehérek 1-0-ra vezettek, Reyes volt eredményes a 30. percben és ez volt az állás egészen a 82. minutumig, amikor Juanmi egyenlített. Sőt, nem sokkal később Darder révén már az andalúzok vezettek és ugyan a legvégén Castro egalizálhatott volna, büntetőt rontott, 1-2 lett a vége.

Nagyon úgy fest, hogy a Betis kiesik a bajnokság végén, mivel nyolc ponttal van lemaradva a bentmaradást érő pozícióktól.

Eredmény – Primera Division, 31. forduló

Granada-Levante 0-2 (0-0)
Gólszerzők: Navarro (48.), Lopez (88.)

Betis – Málaga 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Reyes (30.) illetve Juanmi (83.), Darder (87.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik