Foci

Elzálogosíthatták néhány újpesti focista játékjogát

Muszbek Mihály szerint Roderick Duchatelet kétmilliárd forintnál is többet költhetett a klubra.

Muszbek Mihály sportközgazdász azt valószínűsíti, hogy a köztartozások kifizetésére garanciát vállalt az Újpest labdarúgócsapatának belga tulajdonosa, Roderick Duchatelet, a többi követelés fedezetéül pedig néhány futballista játékjogát bocsátották zálogba.

“Az alku tételes tartalmát nem hozták nyilvánosságra, én a következőképpen képzelem el: az új vállalat átvállalja, kifizeti majd a köztartozásokat, a tulajdonos erről nyilatkozatot adhatott. Ugyanakkor vannak további kötelezettségek is, azoknak a fedezete a játékosok játékjoga lehet, ami egy focicsapat lényeges értéke” – mondta Muszbek a DIGI Sport Reggeli Start című hétfői műsorában.

Hozzátette, szerinte az Újpest néhány hosszútávú megállapodással rendelkező futballistájának játékjogát elzálogosították, mert másképp nem lenne fedezet. Lehetségesnek tartotta, hogy az új vállalat fogja megvásárolni majd ezeket a saját focistákat, így csökkentve a csődbement előd tartozásait.

“Biztos, hogy kétmilliárdnál nagyobb az az összeg, amit a belga tulajdonos eddig ráköltött az Újpestre: a 2012-es mérleg 1,6 milliárdos veszteséget mutatott, utána tőkeemelésre volt szükség, szóval minimum 7-8 millió eurót Duchatelet már ráfizetett a csapatra” – jelentette ki a szakember.


Fotó: MTI

Muszbek az esetet úgy írta le, hogy két-három éve az Újpest szolgáltatásokat vásárolt különféle vállalatoktól, amelyek ma offshore cégek hálójaként vannak beállítva, s ezeket a kötelezettségeket a klub nem fizette ki, vitatta, ám a pereket elvesztette, ezért került felszámolási eljárás alá a csapatot működtető cég. Hozzátette, a sportörvény téli módosításával azonban a licenc különféle megkötésekkel átruházható, s ez megtörtént. A vagyonfelügyelő feladata az lesz, hogy a megszüntetendő kft értékeit – a licencjog mellett a legfontosabbak a játékjogok – úgy vigyék át az új vállalatba, hogy a kötelezettségeket ki lehessen fizetni. Muszbek szerint ezek az offshore cégek a folyamat végén kapnak majd pénzt, ám nem annyit, amennyi a számításaik szerint járt volna.

Az ügy előzménye: az UTE azzal a kéréssel fordult az MLSZ-hez, hogy a licencjogot átvinné a futballklubot működtető gazdasági társaságtól, az Újpest FC Kft.-től az Újpest 1885 Futball Kft.-be, mivel Roderick Duchatelet tulajdonos szerint a labdarúgóklub offshore-cégek hálójába került. Az érintett cégek felszámolási eljárást kezdeményeztek a klubbal szemben, és ha a felszámolás jogerőre emelkedett volna, akkor az MLSZ szabályzata szerint az egyesület elveszíti a licencét, a csapatot kizárják a bajnokságból és csak alsóbb osztályban indulhat.

Az MLSZ elnöksége hozzájárult ahhoz, hogy az Újpest FC Kft. 2013/14-es szezonra érvényes indulási jogát átruházzák az Újpesti Torna Egyletre, azzal a feltétellel, hogy a Fővárosi Törvényszék által az Újpest FC Kft.-hez kirendelt ideiglenes vagyonfelügyelő jóváhagyja, amely múlt csütörtökön megtörtént.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik