Foci

Miskolcon győzött a Puskás Akadémia

Benczes-Miklos(960x640).jpg (benczés miklós, )
Benczes-Miklos(960x640).jpg (benczés miklós, )

A DVTK egy három büntetőt hozó összecsapáson kapott ki 3-2-re az NB I. újoncától. Tischler Patrik kétszer is betalált vendég oldalon.

Már a 22. fordulónál tart a labdarúgó OTP Bank Liga, azaz lassan a hajrájához ér a magyar élvonalbeli küzdelem. A Diósgyőr az utóbbi fordulókban nem remekelt, így le is szakadt kissé a dobogóért folytatott harcban, ráadásul a borsodiak szombaton azt a Puskás Akadémiát látták vendégül, amely a múlt héten 4-0-ra verte a Mezőkövesdet.

Mozgalmas volt az első félidő, mind a két csapat előtt adódtak gólszerzési lehetőségek, ám mindössze egy találat született, azt Gosztonyi András szerezte büntetőből a 17. percben (1-0). Vági harcolta ki a tizenegyest, egy betörésnél Nagy szabálytalankodott ellene a tizenhatoson belül.


Benczés Miklós nyert korábbi csapata ellen
Fotó: pfla.hu

Egészen a 66. percig kellett várni, hogy újra gólt lássunk, ekkor Tischler Patrik pöcizett a kapus lábai között a kapuba egy lecsorgó labdát (1-1). Az egyenlítő gól után hagyta el a pályát Francisco Gallardo, az idény végén visszavonuló ex-diósgyőri játékos hangos tapsot kapott a miskolci közönségtől.

Felgyorsultak az események a hajrára: előbb a Puskás Akadémia került egy előnybe egy könnyen befújt büntetőt követően (Lencse volt az ítéletvégrehajtó), majd a túloldalon egy kezezés miatt rúghatott tizenegyes a DVTK, Gohér lába nem remegett meg (2-2). És még mindig tartogatott fordulatot a mérkőzés, már a 87. percben jár az összecsapás, amikor Tischler használta ki, hogy a hazai védelem kissé bealudt és megnyerte csapatának a meccset (2-3).

A Puskás Akadémia ezzel a sikerrel feljött a tízedik helyre, a Diósgyőr az ötödik maradt.

Eredmény – OTP Bank Liga, 22. forduló

Miskolc, 8000 néző, v.: Németh Á.

DVTK – Puskás Akadémia 2-3 (1-0)

Diósgyőri VTK: Rajic – Vági, Debreceni, Kádár, Husic (Gohér, 74.) – Gosztonyi (Nikházi, 60.), Abdouraman, Elek Á., Bacsa – Augusto (Barczi, a szünetben), Grumic

Puskás Akadémia: Hajdúch – Lorentz, Vaszicsku, Szekeres A., Nagy Zs. (Guaru, 23.) – Gallardo (Szakály D., 67.), Tóth II. B., Lencse, Polonkai (Tóth I. B., 81.), Czvitkovics – Tischler

Gólszerzők: Gosztonyi (17., 11-esből), Gohér (80., 11-esből), illetve Tischler (66., 88.), Lencse (77., 11-esből)

Sárga lap: Debreceni (41.), illetve Nagy Zs. (6.), Tóth II. B. (68.), Guaru (79.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik