Foci

Egy csatát már megnyert az Újpest

Az OTP Bank Liga 20. fordulójában a lila-fehérek Mezőkövesdről hozták el a három pontot.

Az Újpest azért küzdött, hogy megszilárdítsa helyét a középmezőnyben, míg a borsodiak a kiesés elkerülése ellen szeretnének minél több pontot gyűjteni.

A vasárnapi viharos szélben lejátszott meccsen mindkét együttesnek voltak lehetőségei, de az első 45 perc során nem született gól.

Fotó: MTI

A szünet után is hol egyik, hol másik együttesnek jött ki jobban a lépés, majd a hajrába fordulva megszerezte a vezetést a vendég együttes.

A 87. percben egy jobb oldalról jövő beadás Baloghot találta meg, az újpesti játékos pedig három védő gyűrűjében bólintott a hálóba.

A három pontot most ugyan begyűjtötte az Újpest, azonban hamarosan egy sokkal fontosabb csata vár majd a fővárosiakra, mivel a klub ellen megindították a felszámolást, az MLSZ pedig majd csütörtökön dönt arról, mi lesz a lila-fehér együttes sorsa.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló

Mezőkövesd – Újpest 0-1 (0-0)
Gólszerző: Balogh (87.)

Mezőkövesd: Horváth – Hegedűs Cs., Szalai, Hegedűs D., Fótyik – Velicky, Takács (Kiss,  a szünetben), Bognár, Melczer (Olasz, 69.) – Balajti (Menougong, 56.), Harsányi

Újpest: Dmitrovic – Kosovic (Proesmans, 91.), Litauszki, Heris, Nagy – Stanisavljevic, Vasiljevic, Balogh, Tshibuabua (Lázár, 82.) – Kabát (Zamostny, 72.), Sankovic 

Sárga lap: Melczer (51.), Kiss (90.), illetve Kabát (37.), Kosovic (70.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik