Foci

Visszavonul a brazil legenda

rivaldo (rivaldo)
rivaldo (rivaldo)

Rivaldo, a brazilok 41 éves világbajnok labdarúgója bejelentette, hogy egy gyönyörű korszakot lezár és búcsút mond az aktív pályafutásának.

Rivaldo a legsikeresebb éveit a Barcelonában töltötte, de többek között megfordult a Deportivo La Corunaban az Olympiacosban és az AC Milanban egyaránt.

A játékmester hazája válogatottjának is oszlopos tagja volt, hiszen 74 mérkőzésen húzhatta magára a selecao mezét, melyben a 2002-es világbajnokságon a csúcsra is felért.Rivaldo könnyekkel a szemében értesítette rajongóit egy közösségi oldalon a visszavonulásáról.

Fotó: Europress fotóügynökség

„Szeretnék hálát mondani Istennek és a családomnak az összes támogatásért és szeretetért, amit az elmúlt 24 évben játékosként kaptam. Szeretném megköszönni ezt a remek karriert, amelyben volt sok akadály, lemondás, csalódás, ám még több öröm, siker és fejlődés. A kitartással, odaadással és persze Isten segítségével sok kupát nyertem és a világ legjobb játékosának is megválasztottak, ami példaértékű és bizonyítéka annak, hogy érdemes hinni és küzdeni.”

A zseni 1999-ben elnyerte a FIFA év játékosának járó díjat és ugyanebben az évben az Aranylabdát is neki ítélték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik