Foci

Büntetés: három meccs Jennernek, félmillió a Fradinak

mtk-ferencváros (mtk-ferencváros)
mtk-ferencváros (mtk-ferencváros)

Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságától Julian Jenner, a Ferencváros játékosa, akit a múlt hétvégi fordulóban kiállítottak.

A holland futballista, akit második sárga lappal küldött le a pályáról a játékvezető az MTK elleni örökrangadón, botrányosan viselkedett, miután megkapta a piros lapot: veszekedett a bíróval – akit gúnyosan meg is tapsolt -, az ellenfél játékosaival, sőt saját csapata egyik trénerével, Máté Csabával is.


Jenner ámokfutása három meccset ért
Fotó: MTI

Az OTP Bank Liga 19. fordulójában kiállított további játékosok közül Kádár Tamás (Diósgyőr) és Pierre-Yves Ngawa (Újpest) két, Paulo Vinicius (Videoton) pedig egy meccsre szóló eltiltást kapott.

Az FTC-t szurkolói magatartása – pirotechnikai eszközök használata, megbotránkoztató rigmusok bekiabálása, valamint rasszista, antiszemita megnyilvánulások – miatt 500 ezer forintra bírságolták, míg az Újpestnek hasonló okok miatt 300 ezret kell befizetnie.

Az MLSZ honlapján olvasható keddi beszámoló szerint a fegyelmi bizottság tárgyalás megtartása után változatlanul hagyta Bekő Balázsnak, a Kecskemét vezetőedzőjének két bajnoki találkozóra szóló eltiltását, míg Bori Gábor (Paks) és Lipták Zoltán (Győr) korábbi, három mérkőzésre szóló eltiltását két, Michal Svec (Győr) korábbi két mérkőzésre szóló eltiltását pedig egyre szóló eltiltásra mérsékelte. Mateo Pavlovic (FTC) hárommeccses eltiltását fenntartotta.

A bizottság a Lombard Pápát az igazolási és átigazolási jogból kizárta mindaddig, amíg nem rendezi tartozását Dlusztus András labdarúgóval szemben.

)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik