Foci

Véber kiakadt játékosára

balajti ádám (balajti ádám, )
balajti ádám (balajti ádám, )

A Mezőkövesd trénere csapata pocsék helyzetkihasználása és Balajti Ádám hibája miatt is bosszankodott.

Mint azt megírtuk, Tóth Bálint, a Lombard Pápa mestere és Véber György is ingerülten nyilatkozott a két együttes pénteki összecsapása után. Előbbi azért, mert csoda volt, hogy gólt szerzett a sárga-fekete együtes, utóbbi pedig a számtalan helyzet elpuskázása miatt.

Fotó: MTI

A meccs fordulópontja lehetett volna a 86. perc, amikor egy labdaszerzés után Balajti Ádám ügyesen tartotta meg a labdát két pápai játékos mellett, majd úgy tálalt Bognár elé, hogy a ziccer végén a kapu előtt három hazai védőre négy vendég labdarúgó jutott. A támadás egy elképesztő nagy hibával ért véget, hiszen Balajti, akitől az akció indult, hat méterről suta mozdulattal alá pörgetett a labdának, ami nem jutott túl a földön fekvő Szűcs Lajos fölött.

Három percre rá pedig egyenlített a Pápa…

A találkozó után Véber a Nemzeti Sport helyszíni tudósítójának így nyilatkozott: “Balajti Ádám flegmasága. Nem lehet tolerálni, amit egy nullánál ordító helyzetben megengedett magának, ziccerben csak úgy alábökött a labdának” – mondta.

Fotó: MTI

Balajti Ádámot egyébként nagy reményekkel várta a magyar futballtársadalom, hiszen korábban járt próbajátékon a Laziónál is, majd a Diósgyőrben lett profi. Első meccsén négy perc után lőtt gólt a Debrecennek, 2010-ben Miskolcon az év sportolójának választották és az utánpótlás válogatottban is bemutatkozott: a 2009-es U20-as vb-n részese volt a magyar bronzéremnek.

Azóta viszont a Loki – 2010-ben leigazolták a cívisvárosiak – minden szezonban kölcsönadta Balajtit, és leginkább csak csereként számítanak rá, bár most Mezőkövesden talán megtalálta a számításait. Viszont ha így oldja meg a helyzeteket, Véber György türelme hamar el fog fogyni…

A jelenet 4:04-től látható

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik