Foci

Huszti büntetőt hibázott, Szalai tíz percet kapott

Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )
Huszti Szabolcs (huszti szabolcs, )

A Hannover ikszelt a Bayer Leverkusennel, a Schalke 04 a Hoffenheimet, a Bayern München a Wolfsburgot ütötte ki.

Már a 24. fordulónál tart a Bundesliga, szombaton kora délután hat pályán indult útjára a labda. Huszti Szabolcs ezúttal is kezdő volt a hazai pályán játszó Hannoverben, a magyar szélső pedig korán vezetést szerezhetett volna övéinek, de az 5. percben kihagyott egy büntetőt a Bayer Leverkusen ellen, a tizenegyesölő Leno tudott védeni. A vendégek a 28. percben előnybe kerültek, de nem sokkal később Rudnevs is betalált és mivel több találat nem született, 1-1-re végeztek a felek. Huszti végigjátszotta a meccset.


Huszti Szabolcson kifogott a kapus
Fotó: Europress Fotóügynökség

Közben a Schalke 04 is meccselt, méghozzá a Hoffenheim ellen, hazai környezetben. Klaas-Jan Huntelaar már az első félidőben eldöntötte a három pont sorsát, a hórihorgas holland ugyanis még a szünet előtt duplázni tudott úgy, hogy közben egy tizenegyest is kihagyott. A második felvonás is gelsenkircheni góllal indult, ezúttal Obasi volt a befejezőember. Szalai Ádám a 80. percben érkezett a pályára, méghozzá az addigra már a harmadik találatát is megszerző Huntelaar helyére, ám az eredmény nem változott, 4-0-ra nyert a Schalke.

A címvédő és listavezető Bayern München hatalmas meglepetésre korán hátrányba került a Wolfsburg otthonában, egy szöglet utáni kavarodás végén Shaqiri köszönt be. Mozgalmasan indult a második felvonás, majd a Bayern tempót váltott, a 61. perctől kezdve pedig földbe döngölte ellenfelét, a bajorok sorra rúgták a gólokat, meg sem álltak hatig.

A Bajnokok Ligájában és a Német Kupában is címvédő müncheni együttes ezzel a sikerrel új Bundesliga-rekordot állított fel, ugyanis sorozatban 16. bajnoki mérkőzésén diadalmaskodott. Josep Guardiola csapata immáron 49 mérkőzés óta veretlen a bajnokságban, a klub történetében pedig először nem talált legyőzőre az első 24 fordulóban. Ilyen sikersorozatot korábban csak a Bayer Leverkusen hozott össze – Jupp Heynckess vezetésével a 2009/10-es idényben.

A Stuttgart nem bírt a sereghajtó Braunschweiggel, a Hamburg a Frankfurttal ikszelt, az Augrsburg a Mönchengladbach otthonában diadalmaskodott.

Eredmények – Bundesliga, 24. forduló

Hannover – Bayer Leverkusen 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Rudnevs (33.) illetve Castro (28.)

Schalke 04 – Hoffenheim 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Huntelaar (6., 28., 79.), Obasi (55.)

Wolfsburg – Bayern München 1-6 (1-1)
Gólszerzők: Naldo (17.) illetve Shaqiri (26.), Müller (63., 78.), Mandzukic (66., 80), Ribéry (71.)

Stuttgart – Braunschweig 2-2 (2-1)
Gólszerzők: Maxim (30.), Harnik (35.) illetve Hochscheidt (24.), Bicakcic (83.)

Mönchengladbach – Augsburg 1-2 (1-1)
Gólszerzők: Raffael (5.) illetve Altintop (35.), Werner (81.)

Hamburg – Frankfurt 1-1 (0-1)
Gólszerzők: Calhanoglu (72.) illetve Madlung (29.)

Nürnberg – Werder Bremen 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Di Santo (39.), Bragfrede (68.)

Videó – Hengerelt a Bayern München:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik