Foci

Harmadosztályig süllyedhet az Újpest

Újpest (újpest, )
Újpest (újpest, )

Komoly problémák láttak napvilágot az Újpest labdarúgócsapatánál, ami akár ahhoz is vezethet, hogy a Magyarország egyik leghíresebb együttesét működtető gazdasági társaság felszámolásra kerülhet és így a gárda is búcsút mondhat az NB1-nek.

A lila-fehérek szénája nem csak a bajnokságban áll rosszul, hanem a tárgyalóteremben is, ahol két korábbi játékosukkal szemben veszítettek pert első fokon.A bajnokságban a 11. helyen álló csapatot még 2011-ben vette meg a belga származású Roderick Duchatelet, aki azóta több millió eurót költött a csapatra – olvasható a Nemzeti Sport szombati számában.

Arra azonban ő sem számított, hogy milyen körülmények uralkodnak a magyar csapatnál.

„Roderick Duchatelet két éven át fizetett, 2012-ben ezért volt 1.8 milliárd forintnyi vesztesége az újpesti futballvállalkozásnak, 2013-ben pedig kétmilliárdos. Csakhogy amikor egy másik, szintén ciprusi offshore cég hatszázhúszezer eurós igénnyel lépett fel szintén egy volt ügyvezető által aláírt tartozáselismerő nyilatkozatra hivatkozva, Duchatelet úrnak elege lett” – mondta dr. Visontai Csongor, az Újpest FC jogi képviselője.

Fotó: MTI

A tulajdonos természetesen ilyen hatalmas összeget nem hajlandó kifizetni, amiért az offshore cégek felszámolást indíthatnak az Újpest FC Kft. ellen. Ha ez megtörténik, akkor a fővárosiak elveszthetik a licencüket így legfeljebb a harmadosztályban léphetnek pályára. Ahhoz, hogy ez ne következzen be, az indulás jogát át kellene ruházni, de ehhez az MLSZ beleegyezése szükséges.

„A parlament decemberben megszavazta a sporttörvény azon módosítását, amelynek értelmében az indulási jog átruházható az anyaegyesületre. Persze szigorú feltételek mellett. Az Újpestnek azonban Duchatelet úr jóvoltából nincs sem köztartozása, sem adóssága arra az időszakra vonatkozóan, amióta átvette a klub irányítását. Szóval most az MLSZ döntésén múlik, hogy az Újpest egy új kft.-vel folytathatja-e a bajnokságot. A licenc ugyanis nem átruházható, arról tehát az MLSZ-nek kell döntenie, megadja-e azt az új cégnek” – folytatta Visontai.

A MLSZ döntésére jövő hétig kell várni, amikor kiderül, hogy megkapja-e az engedélyt az Újpest. Ha nem, akkor az sem kizárható, hogy a csapat csődbe megy és egyben meg is szűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik