Foci

A DVTK hadilábon állt a szerencsével Kecskeméten

Futacs-Marko(960x640).jpg (futács márkó, )
Futacs-Marko(960x640).jpg (futács márkó, )

A labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában a DVTK együttese a Kecskemét otthonában játszott 1-1-es döntetlent. A vendégek kétszer is eltalálták a kapufát, majd Kádár kiállítása miatt tíz emberrel fejezték be a mérkőzést.

Szivics Tomiszlávra érzelemdús mérkőzés várt szombaton, a szakember ugyanis jelenlegi együttesével, a Diósgyőrrel korábbi sikerei színhelyére, Kecskemétre látogatott. Nyáron, a DVTK otthonából sikerült pontot rabolnia a KTE-nek.

A hazaiak egy győzelemmel, a miskolciak egy Debrecen elleni döntetlennel hangoltak az összecsapásra, amelyet a vendégek kezdtek jobban, a Póti szabálytalanságáért befújt büntetetőből Futács szerezte meg a vezetést a 16. percben (0-1). Nem zuhant össze a bekapott találattól a Kecskemét, sőt, a hírös városiak több veszélyes helyzetet is kidolgoztak. A szünetig mégis a Diósgyőr előtt adódott a legnagyobb gólszerzési lehetőség, Nikházi lőtt a tizenhatost előteréből a lécre.


Futács a Debrecen után a Kecskemét ellen is betalált
Fotó: MTI-archív

A második felvonás diósgyőri helyzetekkel indult, a 49. percben pedig újra balszerencsések voltak a miskolciak, Kostic tekert a kapufára. A jó iramú mérkőzésen nem kellett sokat várni a kecskeméti válaszra, Karan közeli fejesénél Rajic mutatott be óriási bravúrt. A 64. percben ugorhatott talpra a hazai publikum, egy szabadrúgásnál Varga robbant be középen és a hálóba csúsztatott (1-1).

Az utolsó tíz percben két diósgyőri csereember, Batioja, majd Bacsa Patrik riogatott, de egyik lehetőségből sem lett gól. A 86. minutumban tíz emberre fogyatkozott a Diósgyőr, Kádár jutott a kiállítás sorsára. A folytatásban már egyik fél sem tudta megszerezni a győztes találatot, maradt az 1-1-es döntetlen.

A DVTK a negyedik helyen maradt, de a Ferencváros és a Haladás is beelőzheti a miskolciakat – a Fradi az MTK, a Hali a Debrecen vendége a fordulóban. A zsinórban hatodik veretlen meccsét lehúzó Kecskemét a tízedik.

Eredmény – OTP Bank Liga, 19. forduló

Kecskemét, 2000 néző, v.: Németh Á.

KTE-Phoenix Mecano – DVTK 1-1 (0-1)

Kecskemét: Poleksic – Póti, Karan, Varga R., Forró – Szalai D. (Simon A., a szünetben), Patvaros, Szécsi, Eninful, Gréczi (Nagy P., a szünetben) – Balázs Zs. (Pavicevic, 78.)

Diósgyőr: Rajic – Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér – Kostic, Nikházi (Bacsa, 58.), Elek Á. – Barczi (Augusto, 29.), Futács, Grumic (Gosztonyi, 74.)

gólszerzők: Varga R. (63.), illetve Futács (16.- 11-esből)

sárga lap: Póti (15.), Varga R. (58.), illetve Futács (53.), Elek Á. (82.)

piros lap: Kádár (86.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik