Foci

Több, mint kétszázan búcsúztatták az ezüstcipőst

A volt csapattársak közül ott volt Nagy László, Tóth András, Juhász Péter és Zámbó Sándoris Fekete László Megyri úti megemlékezésén.

Kedden szomorú hírt kellett közölnünk – tragikus hirtelenséggel meghalt Fekete László. A ’70-es évek legendás Újpestjének zseniális csatára 1979-ben, 31 találatával magyar gólkirály és európai ezüstcipős lett.

Tóth András – Forrás: upestfc.hu

A csapatát 236 meccsen 136 góllal segítető, négyszeres bajnok, 21-szeres válogatott ikonra halálhírét követően kedden este emlékeztek meg a Megyeri úti stadionnál.

Zámbó Sándor – Forrás: upestfc.hu

A szomorú eseményen több mint kétszázan gyújtottak egy-egy gyertyát, vagy mécsest az ezüstcipős támadó emlékére. A volt csapattársak közül ott volt Nagy László, Tóth András, Juhász Péter és Zámbó Sándor is.

A rengeteg szurkoló, illetve az UTE utánpótlás-játékosai és edzői mellett némán emlékezett Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt és az UTE klubigazgatója Őze István.

A labdarúgó klub részéről dr. Gyarmati Eszter ügyvezető igazgató, a teljes szakmai stáb és számos labdarúgó gyászolta Fekete Lászlót a stadion bejáratánál – számolt be a szomoró eseményről az upestfc.hu.

Nagy László – Forrás: upestfc.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik