Foci

Az emberfór is kevés volt a Debrecennek

diosgyor-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)
diosgyor-vtk(960x640).jpg (diósgyőri vtk)

A Diósgyőr több mint egy félidőt tíz emberrel futballozva 1-1-es döntetlent harcolt ki a Debrecen ellen az OTP Bank Liga 18. fordulójának zárómeccsén.

Magabiztosabban kezdte az összecsapást a vendég alakulat, Kulcsár előb elpuskázta lehetőségét, majd Mihelic bomáját még Rajic nagy bravúrral védte, Volas közeli próbálkozásánál már nem volt esélye a hazai kapusnak az első negyed óra végén.

Az egalizálásra nem sokat kellett várni, két perccel később Gohér óriási bedobását Futács kaparta közelről a vendég kapuba.

Fotó: MTI

A játékrész ráadásában Abdouraman megkapta második sárga lapját, így idő előtt az öltözőbe kellett mennie, tíz emberre olvadt a házigazda.

Hiába focizta ezt követően a második félidő teljes egészét emberelőnyben a Debrecen, a vendégek komolyabb helyzetet sem tudtak kialakítani, így a hármas sípszókor meg kellett elégedniük a döntetlennel és a vele járó egy ponttal.

Eredmény – OTP Bank Liga, 18. forduló

Diósgyőri VTK – DVSC-TEVA 1-1 (1-1)
Diósgyőr, 6000 néző, v.: Vad II.

Diósgyőri VTK: Rajic – Eperjesi, Vadász, Kádár, Gohér – Abdouraman, Kosztics (Nikházi, 92.), Elek, Bacsa (Gosztonyi, 71.) – Grumic (Marjanovic, 54.), Futács

DVSC-TEVA: Novakovic – Lázár, Máté, Mészáros, Korhut – Ludánszki, Mihelic, Zsidai (Bódi, 76.), Szakály P. – Kulcsár, Volas (Sidibe, 67.)

gólszerzők: Futács (17.), illetve Volas (15.)

sárga lap: Abdouraman (12., 45.), Vadász (83.), Rajic (87.), illetve Kulcsár (38.), Lázár (39.)
kiállítva: Abdouraman (45.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik