Foci

Van Persie: “Tíz csapat esélyes a BL-győzelemre”

Robin van Persie (robin van persie, )
Robin van Persie (robin van persie, )

A Manchester United holland csatára beszélt csapata görögországi, Olympiakos elleni fellépése előtt. A támadó szerint akár 10 csapat is megnyerheti a Bajnokok Ligáját.

A bajnokságban csak szenvedő, jelenleg a Premier League 6. helyén álló manchesteriek csatára szerint „8-10 csapat van amely megnyerheti a BL-t”.

Ryan Giggs szerint a hangulat szikrázó lesz és arra számít hogy a görög csapat szurkolói folyamotosan buzdítják majd játékosaikat, ám hozzátette, a United Pireuszba utazó szurkolói is mindent megtesznek majd a jó hangulatért.

„Ha egyszer a sorozat ezen szakaszába érsz, tudod, hogy nem lesznek könnyű meccsek.”

A veterán játékos a két fél korábbi négy összecsapásán is a pályán volt, – az elsőn még 2001-ben – így részese lehetett a győzelmeknek, a Manchester ugyanis mind a négy találkozót megnyerte. Giggsnek egyébként a 150. meccse lesz a Bajnokok Ligájában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik