Már napok óta téma a zuhanyhíradóban, hogy a 21 esztendős Ugrai Rolandot le szeretné igazolni a Ferencváros, ezt pedig nemrég maga a fővárosi klub is elismerte. Nem kellett aztán sokat várni a hivatalos bejelentésre sem, csütörtökön az érintettek mindenben megegyeztek egymással, így az U19-es és U21-es válogatottban is szerepelt támadó Budapestre költözik.
Ugrai Roland a 2009/10-es szezonban mutatkozott be a Haladásban, ráadásul elmondhatja magáról azt, hogy előbb lépett pályára az Európa Liga selejtezőjében, mint a magyar élvonalban, ugyanis 16 esztendősen és nyolc hónaposan, csereként küldték pályára az Elfsborg ellen. Ugrai mindmáig az NB I. legfiatalabb gólszerzője, hiába játszott mindössze két bajnokin első felnőtt szezonjában, egy találatot összehozott, és még nem töltötte be akkor a 17-et.
Ugrai Roland (fehérben) az U19-ben és az U21-ben is képviselte már a magyar színeket
Fotó: MTI
A játékpercei aztán folyamatosan nőttek Szombathelyen, ebben az idényben pedig már alapemberré vált, 12 bajnokin nyolcszor is kezdő volt, három találat fűződik a nevéhez. A legutóbbit a Videoton ellen lőtte, amikor a Hali kilenc emberrel szerzett pontot hazai pályán a bajnoki címre törő riválistól.
„Szép hat-hét évet töltöttem el Szombathelyen, annak ellenére is, hogy a vége azért nehéz volt. Egy biztos, szükségem volt a környezetváltozásra. Nem tudom játszom-e a szombati, Haladás elleni Ligakupameccsen, mindenesetre nincs tapasztalatom abban, milyen az, amikor az ember volt együttese ellen lép pályára. Biztos furcsa érzés, de állok elébe” – mondta Ugrai a haladas.hu-nak.
A többszörös utánpótlás-válogatott Ugrai mostantól a Ferencvárosban bizonyíthatja rátermettségét.