Foci

Guardiola végtelenül korrekt, Wenger sirdogál

Ritka pillanat a labdarúgásban, amikor mindkét edző ugyanazt a meccset látta. Az Arsenal-Bayern München nyolcaddöntő után ez történt, Wenger és Guardiola is egybehangzóan nyilatkozott.

„Nagyon jól futballoztunk az elején, ha az első 20 percben három nullára vezetünk, senki nem szól egy szót sem, de aztán több hibát is elkövettünk. Özil kihagyott büntetője megtörte a játékost, 5-10 perc múlva is a fejét rázta és a csapatra is hatással volt mindez. Ugyanakkor az ellenfelet megerősítette a hibánk” – értékelt elkeseredve Arséne Wenger, az Arsenal mestere a lefújást követően.

“A második félidő már másról szólt. Megpróbáltuk tartani a 0-0-át, miközben meg akartuk ragadni az esélyt egy-egy ellentámadásnál. Kikaptunk tíz emberrel, újabb játékosunk dőlt ki, nehéz lesz így a visszavágó, de még nincs vége, harcolunk a végsőkig” – fejezte be mondandóját a londoniak edzője.

A francia nagyvonalúan nem tért ki a meccset eldöntő kiállításra. Persze nincs is mit számon kérnie Rizzoli játékvezetőn, hiszen a szabályok értelmében egyértelmű kiállítás járt Szczesny megmozdulásáért. A kapus utolsó emberként jobb lábát hiába húzta vissza, eltalálta Robben éppen a földre érkező támaszkodóját.

A Bayern edzőjében Pep Guardiolában meg az a szenzációs, hogy sohasem köntörfalaz, mindig azt mondja, ami lát. Most is ezt tette, amikor elismerte, az Arsenal sokkal, sokkal jobb volt az elején, mint csapata. „Kapusuk piros lapja után más mérkőzés kezdődött. Utolsó emberként szabálytalankodott, a játékvezető tizenegyest adott, és kiállította. Nehéz egy olyan csapat ellen játszani, amelyik kilenc emberrel védekezik, ám türelemmel futballoztunk, és megszereztük a szükséges gólt, gólokat is. Hatalmas eredményt ért el a Bayern München, de tavalyi is győzött itt, majd szenvedett a visszavágón” – összegzett Guardiola. Szerintünk most nem fog.

Annyit a végére meg kell jegyezzünk, Wenger és Guardiola tán a topcsapatok edzői közül a két legkultúráltabb edző. Ők azok, akik az ellenfélről, annak edzőjéről minden esetben a legnagyobb tisztelettel beszélnek, elismerik annak tudását és a legritkább esetben fogalmaznak élesen irányukban, bármi is történi a pályán. Tán ezért is vann ott, ahol.

Eredmény – Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, eredmények:

Arsenal – Bayern München 0-2 (0-0)
Emirates Stadion, London, vezette: Nicola Rizzoli

Gólszerzők: Kroos (54.), Müller (88.)
Sárga lap:Sanogo (56.), Rosicky (85.) illetve Boateng (8.), Mandzukic (45.)
Piros lap: Szczesny (37.)

AC Milan (olasz)-Atlético Madrid (spanyol) 0-1 (0-0)
gól: Costa (83.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik