Foci

Revánsra készül az Arsenal, a Milan a rutinban bízik

arsenal (arsenal)
arsenal (arsenal)

Két izgalmas mérkőzést rendeznek szerdán a Bajnokok Ligájában: a kiszámíthatlan Milan fogadja az idei szezon egyik meglepetését, az Atlético Madridot, ezzel egyidőben pedig a címvédő Bayern München látogat Londonba.

Két teljesen ellentétes szezont futó csapat találkozik a San Siróban. A Serie A középmezőnyében vergődő AC Milan –jelenleg a 9. pozíciót foglalják el – azzal az Atléticóval találkozik, amely holtversenyben vezeti a spanyol bajnokságot, így a két együttes formáját tekintve egyértelműen a spanyol fővárosiak az esélyesek.

Bár a múlt heti fiaskó – összesítésben 0-5 a Real Madrid ellen – a Spanyol kupa elődöntőjében fájó lehet, idei teljesítményük mégis inkább meglepetés mintsem papírforma, hiszen Madrid piros-fehér-kék felében a szerencse elég gyakran elpártolt a klub mellől. Ugyanez igaz a Milanra is – negatív értelemben persze -, amely már edzőváltáson is átesett, és az új vezetőedzővel Clarence Seedorffal még meglehetősen egyenetlenül teljesít.

Fotó: Europress fotóügynökség

A Milan mellett a BL rutin szól, és az, hogy a tavalyi szezonban is hasonlóan gyenge bajnoki szereplés után fricskázták meg a Barcát (2-0) amely csak nehezen tudott továbbjutni ellenük. Az is a Milan esélyeit növelheti, hogy Mario Balotelli jó formában várhatja a találkozót illetve sok múlhat az egykori aranylabdás Kakán, aki bár a hírek szerint nem teljesen egészséges, várhatóan ott lesz a kezdőben.

A Matracosokról ebben szezonban abszolút egységes csapatként beszélhetünk, ahol azért a csapatjáték mellett kiugró teljesítmények is vannak, elég csak Diego Costát, Kokét vagy a barcelonából száműzött David Villát említeni.

Nem várható gólfesztivál a találkozón, egyrészt az Atlético idei erős védekezése, másrészt a Milan gyengécske támadójátéka miatt sem, amely lényegében Balotelli eredményességétől függ.

Londonban viszont két nagyágyú feszül egymásnak, hiszen az Arsenal a tavaly rekordokat és trófeákat bezsebelő Bayern Münchent fogadja. Az Arsenalt a bizonyítás és a revans is fűtheti, elvégre pont a Bayern ejtette ki őket az elmúlt szezonban.

Az Arsenal idénre azonban erősödött és masszívabb csapat benyomását kelti, így talán reménykedhetnek az Ágyúsok egy kedvező eredményben, illetve abban, hogy a tavalyi „csúcsra járatott” bajorokat is képesek voltak megverni.

Fotó: Europress fotóügynökség

Az angolok egyik fegyvere lehet a siker elérésében Mesut Özil, akinek a szezon eleji teljesítménye kissé visszaesett, mégis fontos láncszem a középpálya és a támadósor között.

A Bayern többen is a legesélyesebbnek tartják a címvédésre, az idei szezonban is megállíthatatlannak látszik, hiszen a Bundesligában eddig veretlenek, a Német Kupában pedig elődöntőt játszanak, ám egyik kulcsemberük, Franck Ribéry nem játszhat szerda este sérülés miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik