Foci sport

Megtalálták az elhíresült stadionbeléptető-rendszereket

Az elmúlt 12 év legjobban sikerült kótyavetyéje minden bizonnyal a 2002-es stadionbeléptetőkapu-beszerzés volt. Az Index azért adományozta oda ezt a megtisztelő címet, mert azt állítja, olvasói segítségével kiderítette, a négymilliárd forintért megvásárolt rendszer értékesíthető részén 51 millió forintért sikerült túladni, a maradék pedig a szeméttelepre került, elektronikai hulladékként.

Az Index oknyomozó riportjából kiderül, a Deutsch Tamás, 2001-es sportminiszteri tevékenységéhez kötődő stadion-beléptetőrendszerek beszerzésére 4 milliárd adóforintot költött az állam. A 2002-es kormányváltás után azonban a stadionrekonstrukciós program leállt, így a T-Systems Dataware Kft. által leszállított 400 jegynyomtató, 500 számítógép és monitor, 100 kamera, 500 beléptetőkapu és a szükséges szerverek az első három évben a volt újpesti bőrgyár raktárában landoltak.

A kép csak illusztráció, ennél sokkal komolytalanabb kapukat képzeltek el akkoriban
Fotó: MTI

2005–2006 környékén kormányzati megbízásból vizsgálatot indítottak, mit lehet kezdeni a porosodó rendszerrel. Mivel az informatikai rendszer addigra elavult, és a szoftverlicencek sem éltek, hasznosíthatatlanná vált szinte minden, ami elektronika. A felmérés megállapította, hogy a “vasak” értéke a legnagyobb jóindulattal is csak a százmilliós kategóriába esett.

Ekkor már a Prielle Kornélia utcában üzemelő, szerverhostinggal foglalkozó cég egyik termében hoztak létre egy vasrácsokkal lekerített sarkot, ahol a szerverek, a szoftverek pihentek. A Sportfolió Kht. különböző telephelyein voltak szétszórva a számítógépek, a monitorok, míg a síkapuhoz hasonlítható beléptető rendszer elemei egy rákospalotai raktárépületben porosodtak.

A pozitív példa, a Videoton-stadion
Fotó: MTI

Mit volt mit tenni, 2007-ben végelszámolásról döntöttek a beléptetőkapu-rendszert kezelő Sportfolió Kht.-nál. Ezért a cég pályázatot írt ki a darabonkénti értékesítésre, de a nem nagy érdeklődés eredményeképpen csak 51 millió forintnyi értékben vásárolták meg a raktárban porosodó eszközök egyikét-másikát a többnyire sport és informatikai vállalkozások.

A kapuk közül párat az újpesti stadionban állítottak fel, de később lebontották. Kapott néhányat a diósgyőri stadion is, de nem szerelték fel, míg egyetlen pozitív példaként a székesfehérvári stadiont említi az Index, hiszen ők a mai napig használják a kapukat.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.