Foci

Saját magát verte meg a Barcelona

barcelona-valencia (barcelona, valencia, )
barcelona-valencia (barcelona, valencia, )

A Valencia óriási meglepetésre a Camp Nouban győzte le a Barcelonát.

A Turia-parti együttesre nem igazán mondhatjuk, hogy kiegyensúlyozott teljesítménnyel rukkolt elő az idei szezonban, ráadásul csak a tízedik helyről várták a barcelonai kirándulást.

A kezdés után úgy tűnt, nem is lesz sok esélyük a pontszerzésre, hiszen egy szerencsés, ám egyben nagyszerű lövéssel Alexis Sanchez már a 7. percben előnyhöz juttatta a katalánokat. Azonban a Valencia nem adta fel, és Parejo még a szünet előtt egalizált.


Fotó: Europress Fotóügynökség

A második etapban a Barca rengeteg hibát vétett, és a helyzeteiket is elszórakozták, így Piatti a 48. percben fordított, majd Messi büntetőből – erősen vitatott volt a helyzet – azért még reményt adott a hazai szurkolóknak.

2-2 után, az 59. percben viszont eldőlt a meccs, Paco ugyanis a gránátvörös-kékek pocsék védekezését kihasználva a kapuba juttatta a labdát. A folytatásban hiába küzdött a pontszerzésért a Barcelona, még az ikszre sem futotta erejükből, bár a 93. percben Messi csak centikkel tévesztett célt, Alba kiállítása pedig csak tovább nehezítette a helyzetüket.

A Valencia 2003 után tudott ismét Barcelonában nyerni, Messiék pedig először veszítettek pontokat hazai pályán ebben a szezonban.

Eredmény – Primera Division, 22. forduló

Barcelona – Valencia 2-3 (1-1)
Gólszerzők: Sanchez (7.), Messi (53.-büntetőből) illetve Parejo (44.), Piatti (48.), Paco (59.)
Piros lap: Alba (78.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik